Mert a szépség az nem lesz, hanem van

Legkedvesebb tükörképem

Mivé válhat az állat? Állati nyelvtörők iskolája

Rímtörténet örökifjaknak

Egy újabb rímtörténet, aminek az eredeti verzióját sok éve egy szavalóversenyre írtuk az egyik legkedvesebb barát-kolléganőmmel, Kalydy Antóniával a Vakok Iskolájában, az osztályainkba járó gyerekeknek.

Most elővettem, leporoltam, itt-ott belenyúltam, így a jelen állapota ez, ami jön máris.

Előtte még egy gyors és egzakt műfaji besorolás :) :

Műfaja tehát rímtörténet,

a műfaj definíciója: önkényes ütemhangsúlyos olvasztótégely, amiben 8-as ütem, Himfy strófa, meg Himfy ilyen-olyan barátai, akár kanásztánc-ritmus meg mindenféle létező és nemlétező képletek jól megférnek egymás mellett, az enjambementről (ill. annak a szóközi verziójáról, aminek nem tudom, hogy van-e külön neve) nem is beszélve, ez utóbbitól teljes extázisba tudok kerülni, mert az valami lenyűgöző szerintem, amikor igyekszik a szöveg a ritmus után, de már csak a következő sorba tud beállni a szó vége, és közben lehet várni, hogy vajon hogy lesz ebből mondat.. :),

Nem a verstani túliskolázottságomra építek, mindössze zsigeri rajongója vagyok a magyar nyelvnek meg az abszurd humornak, és ezeknek a rímsztoriknak (amit nyilvánvalóan nem titulálok versnek, mert nem azok), annyi „csak” a célja és üzenete – a már említett alapvető gyógypedagógusi célon túl -, hogy élvezd!, ha nyitott vagy az efféle élvezetre, meg hogy játék

ami arról szól, hogy mennyire önfeledten lehet úszkálni a nyelvi megoldásokban, és bármit bármilyen szinten megformálni ezzel a mágikus magyar nyelvvel, és ha akarom, nagyokat röhögni közben.., egyszerűen gyönyörű, nem tudok vele betelni... Na, szóval ez van :) .

 Ja, és ami még FONTOS: az a fajta, amit kizárólag csak olyan idegesítő töttö-röttő-s ritmusban ér(demes) kántálni.

 

Na, jöjjön:

Mivé válhat az állat?

Állati nyelvtörők iskolája

Képtalálat a következőre: „nyelvtörő”

 

Amit most hallasz nem csoda,

van egy négylábú-iskola.

Ki odajár, mind rém okos,

nem úgy, mint a bizonyos kos,

 

kit gyakorta emlegetnek

előző év szülöttének.

Ellátogattunk mi oda,

erről szól ez a kis óda.

 

Mivel ez egy tanintézmény

és nem holmi bölcsőde,

ők itt szépen tudatosan

készülnek a jövőre.

 

Mindennapok fő témája:

kinek mi lesz a szakmája.

Egy gyakori dialógus:

ki lesz vajon pszichológus?

 

Kapcsolódó kép

Sün Sári a nevem, ki je-

lenleg még csak egy kis csitri,

de megnövök, és meglátod:

masszázsszalont fogok nyitni.

 

Nem kell hozzá semmi papír,

hozzám jár majd minden fakír.

Tesztvendégem volt a tapír,

azt mondta, hogy majd’ bekakil.

 

De pillanatnyilag az az

aktuális probléma:

eltűnt a rózsaszín sündisz-

nócska uzsis zacskója.

 

Képtalálat a következőre: „disznó”

 Én voltam, bocs, megettem,

Disznó Dezső a nevem.

Mint született házisertés,

’z étel nekem nagy kísértés.

 

Nem megy jól a kémia,

de érdekel a média.

Tele van az éléstáram,

főzőműsor az én vágyam.

 

Jöhet hurka, pörkölt, omlett,

ki is találtam a szlogent:

Tedd azt, mire mindig vágytál,

csak csibecombcsontot rágcsálj!

 

Képtalálat a következőre: „róka”

Róka Róza az én nevem,

lehet velem mókázni,

de hányingert ne kelts bennem,

mert utálok rókázni.

 

Számban mindig szép a fogsor,

lehetnék én a fogdoktor.

Ha eljő majd egy szép tavasz,

rendelni kezd doktor Ravasz.

 

Tudjátok, hogy mi az oka

annak, hogy ily szép a foga?

Nem fogkrém, és nem a csoda,

hanem: rákot rág a róka.

 

 Kapcsolódó kép

 Lanyha Lajos volnék, lajhár,

ami leszek: tornatanár.

Nem vagyok szigorú hajcsár,

feleslegesen ne hajtsál!

 

Csak megfontoltan zumbázunk,

lesz így is kis izomlázunk.

Megláthatja, ki hozzám jár:

így is apad a lajhárháj.

 

 Képtalálat a következőre: „paripa”

Sanyi vagyok, paripa.

Én álmom egy patika.

Lehet csúz, vagy láz, vagy nátha,

segít Sanyi gyógyszertára.

 

Nem csoda, hogy visszhangozzák

túl a messzi földeken:

paripapata kopog a

kék  patikaköveken.

 

Képtalálat a következőre: „papagáj”

Én vagyok a Gyurrrika,

nincsen több beszédhiba!

A nagypapa papagája

logopédus lesz a nyárra.

 

És mivel a helyzet nála

az, hogy csak kettő a lába

száma, ezért integrálva

jár ebbe az iskolába.

 

Akárcsak a haverjának:

tarka szarka komájának

is a suli ekképp adott

fogadó-nyilatkozatot.

 

 

Én vagyok a tarka szarka,

tarka-barka farkú fajta.

Azon töröm tarka fejem,

hogy színtanácsadó legyen

 

belőlem, ha felnövök.

Minden típust belövök

precízen és pontosan,

négyévszak-tudatosan.

 

Tömött sorban jön majd hozzám

rigó, gólya, hárpia,

én leszek a madártársa-

dalom legjobb stylistja.

 

 Kapcsolódó kép

Csiga Csongor vagyok, egy szin-

tén integrált tanuló,

kevesebb lábam van, mint mi

átlagosnak mondható.

 

Nem is azért járok ide,

mert oly szokványos vagyok,

nagy a létszám, de azt mondták,

léc alatt még becsúszok.

 

Szóval Csongor vagyok, jöven-

dőbéli jó barátod!

Meguntad a vezetést, s a

BKV-t is utálod?

 

Gyere hozzám bátran, mert én

sofőr leszek, meglátod!

Csal a látszat, meglepő!

Lúzergyanús szereplő,

 

csalán csúcsán csellengő

csigalassú versenyző

soha többé nem leszek!

Max. autóversenyzek!

 

Beszállok a kocsimba, és

transzállapotba jutok,

elfordítom, mint egy úr a

Moszkvics luxus slusszkulcsot!

 

 Kapcsolódó kép

Ha én egyszer kertész leszek,

tuti, hogy nem fát nevelek,

mondta Elek, a kis kecske,

de jó lesz ez a kertecske!

 

Az életcélom a nyárra:

ne legyen más a határba’

csak káposzta és saláta.

Meg netán platánpalánta..

 

 Képtalálat a következőre: „szamár”

Végül, nem utolsó sorban:

Béla vagyok, szamár.

Ha majd a ló kiszáll,

én leszek a tanár.

 

Beláttam bölcsen, hogy nem min-

den csacsi csöcse oly csecse,

hogy kifutón legyen helye.

Így a modell-karrierje

 

kerékbetört Bélának,

ezért állt hát tanárnak.

Most viszont még van esélye

életpálya-modellségre:

 

Boldogan okítok én majd

minden apró felnövőt,

s tanítok még biztos nektek

egy-két remek nyelvtörőt!

 

 

Utóirat.: Egy öregdiák levele:

 Képtalálat a következőre: „hörcsög párzás”

Figyelj rám kérlek egy csöppöt,

én vagyok a görcsös hörcsög.

Pontosabban az csak voltam

anno, mikor szörpöt toltam.

 

Régen, hogyha ez volt, nos hát

bevettem mindig egy Nospát.

Nem ment ez így hosszútávon,

sok lett a mellékhatásom.

 

Fejem törtem megoldáson:

hasson, de úgy, hogy ne ártson.

Engem kémia nem riaszt:

felleltem a spanyol viaszt:

 

Most már bizton mondhatom,

(empirikus alapon)

enyém lett a hatalom

a görcsoldó-piacon.

 

Hogyha rádtörnek a görcsök,

vedd be ezt a hörcsög-csöppöt!

Kockázat és mellékhatás

távol álljon tőled, pajtás!

 

Amit még nem említettem:

azt, hogy feltaláló lettem,

iskolámnak köszönhetem.

 

Hogy nyelvemet ennyit törtem,

olyat hozott ki belőlem,

amit sejteni se mertem.

 

Felbukkant a tehetségem,

olyan, mi nem lehetséges,

nincs ezen a kerekségen.

 

Sehol máshol nem kapható

ily kiváló oktatás,

aki innen kikerül, az

egytől egyig diplomás

 

(lesz, s ha tovább is így bírja

irány Mensa Hungariqa!)

Nem kell hozzá sok logika,

hogy rájöjj, nejem, Katika

 

is úgy lett a kedves párom:

zseniális találmányom

kellett a hasfájására,

bejött a drogériámba.

 

Biztos ismered a sztorit,

hogy először bizony nem itt

próbálkozott gyógyírt venni,

gyógyszertárba készült menni:

 

A Pataki Katika a

patikába baktatott,

de mi hatásos lenne, oly

szert neki nem adtak ott.

 

Ezért a szomszédos drogé-

riába is beköszönt,

és meglátta ott azt a ki-

gyúrt és sármos hörcsögöt.

 

Aki én jómagam voltam,

a görcsoldót magam toltam

a Katika kezébe..

Vége van a meséne

k

Képtalálat a következőre: „hörcsög esküvő”

 

Ez a sztori sok jó pár társával kiegészülve megtalálható a 2019. aug. 9-n megjelent könyvemben is!

balalajka_konyv_ragasztott_plazs_megerkeztem_kek_1.jpg

Ha szeretnél belőle, csak írj egy email-t: nagykarolin@gmail.com

További rímtörténet(ek)et itt és itt és itt is találhatsz!

Ha tetszett, és megosztanád másokkal is, köszönetem érte!

Infók, könyv, aktualitások:

https://www.facebook.com/nagykaroliniroioldal

Nagy Karolin

 

A képek forrása: Google

5 tipp a túlevés elkerüléséhez ünnepeken innen és túl

Tudatos táplálkozási gyorstalpaló

 

  • 800 tonna húsvéti figurás édesség (alias csokitojás, csokinyúl)
  • 270 millió tojás
  • az éves sonkafogyasztás 35%-a

röpködnek a statisztikák húsvét közeledtével.

Te mennyit „vállalsz” ebből?

husvet_kep.jpg

 Bármennyit is, legyen a fókusz azon, hogy

  • annyit, amennyi tényleg szükséges a testednek
  • annyit, amennyit te szeretnél (nem pedig a nagynéni, nagymami, vagy bárki, aki nem te vagy)
  • ne azért, mert ott van előtted
  • ne azért, mert az afrikai gyerekek
  • érezd jól magad!

Az alábbi 5 tipp megtartása biztosan közelebb segít a vágyott (húsvéti) közérzethez,

tudatos szokássá alakításukkal pedig jövőre lehet már a kérdést sem fogod érteni: „Túlevés, mi??”

 

 Jöjjön hát a mindenki által megvalósítható hétköznapi varázslat 5 pontban:

  1. Köss barátságot a testeddel! Ez a legfontosabb, és minden továbbiak alapja!

Coffee cups on wooden table with chalkboard sign and best friends text. Friendship day celebration background

Ha a külsejével esetleg nem megy ebben a pillanatban rögtön és maximálisan, akkor most koncentrálj a belsejére! A funkciójára, arra, hogy nélküle nem megy, nélküle nem vagy! Egyek vagyunk a testünkkel, nem pedig versenytársak! 

Annyiszor és annyiféleképpen próbálja az ember kijátszani, legyőzni, figyelmen kívül hagyni a testét, annak szolgálatát pedig természetesnek venni, és ha esetleg nem az elvárásnak megfelelően teljesít, akkor még jobban elnyomni, még inkább sanyargatni, tüneti szerekkel elhallgattatni a jelzéseit.

Sohasem a testünk akar "kivégezni minket", hanem fordítva.

S bizony nem kell túl nagy elmélyülés annak el(be/fel)ismeréséhez, hogy a tested csak azért létezik, hogy téged szolgáljon. Tudja és teszi a dolgát érted anélkül, hogy neked bármit is tenned kellene ezért. Ugyanígy jelzi az éhség- és teltségérzetet is, és semmi más teendőd nincs, mint odafigyelni rá, megérezni ezeket a jelzéseket, és megfelelő módon (és mennyiségben..) cselekedni.

 

  1. lassíts!!

snail-405384_640.jpg

Kezdetben nagyon megéri kicsit eltúlozni is ezt. Kicsit túl lassan rágni. Kicsit megengedni magunknak tényleg megérezni az ízeket, az állagot. Kicsit megérezni, hogy mennyi mindent is rejt egy falat, milyen a minőségi élvezet (a mennyiségivel szemben). Ez már csak azért is jó, mert egy idő után megunja az ember az evést. És akkor abba is hagyja! Valamint mindeközben az érzéseidet figyeld meg (ne a gondolataidat!!). Biztos, ami biztos, tedd le az evőeszközt is két falat között! Tölts időt magaddal!

 

  1. nincs multitasking!! Evés van!
  2.  mistake-876597_640.jpg

Már csak azért is, mert többszörösen bizonyított tény, hogy multitasking nem létezik. Amit annak képzelünk, az nagyon gyors és sokszori feladatváltogatás csupán, aminek viszont ára van: idő, energia, figyelem, ezeknek pedig következményeik vannak: hibázás, túlpörgés (túlevés), stressz. Summa summárum: nem éri meg. Tehát: 

Ha eszel, egyél!

Ne nézz közben TV-t, újságot, de még a telefonodat se nyomkodd! Olyan zenét se hallgass, ami bevonja a lelkedet. Ha társaságban eszel (márpedig húsvétkor ez megesik), akkor ha épp nagyon belemélyedtek a társalgásba, kicsit függeszd fel az evést. Akkor is, ha hallgató vagy csak éppen. Csak az evéssel foglalkozz!

 

Egyrészt újfent az a pozitív hozadék, hogy átadhatod magad az evés örömének, másrészt könnyebben észreveszed a tested stop jelzését, harmadrészt ez is hozzájárul ahhoz, hogy ráunj az étkezésre! :) (=jóllaksz, nem etted túl magad, vidáman és elégedetten mehetsz egyebet csinálni!)

 

  1. vízivás

water-3853492_640.jpg

Ez, ha soha életedben nem etted még túl magad és nem is fogod, akkor is lényeges!

És olyan ügy, amit úgy gondolom, szintén érdemes kezdetben kicsit erőltetni. Nem mennyiséggel, hanem a szokás kialakításával. Legyen mindig a kezed ügyében vizes pohár, vagy flakon. Az ágyad mellett is, így reggel kapásból ihatsz egy kortyot (ha több nem esik jól).

Ne számold a litereket, csak úton útfélen igyál 1-1 kortyot. A tested 70%-a víz. Nagyon fog neki örülni.

És nem kell beszabályozni, hogy evés előtt/közben/után x mennyiséget, és akkor eltelít, és kevesebbet eszel, stb.. Nem az a cél, hogy becsapd magad, sőt! Az a cél, hogy békét köss magaddal! Magadhoz képest igyál kicsit többet, és érezd meg, hogy mennyire jót tesz! (és ami nagyon fontos, hogy tiszta víz legyen, semmi más alkotóelem. H2O a 70%-unk, nem limonádé! még akkor sem, ha steviával van :) ). Lehet persze limonádét is. Csak víz is legyen.) Szóval válj vízivóvá! Most kezdd! 

 

  1. semmi önszabotázs! = Nincs tiltólista!!

tiltolistas_etelek_kep_pixabay.jpg

A tested ugyan mint egy zseniális gépezet működik, de gondolkozol és érzel is mindemellett = nem vagy gép. Aminek a használati utasításában meg van adva, hogy ebből pontosan ennyi, abból meg annyi kell bele mindig, hogy optimálisan működjön, és csak az adott fajta anyag mehet bele, a másfajta nem, mert attól rosszul működik. A tiltólistás ételekkel, kalóriaszámolással is az a helyzet, hogy ahol a figyelem, ott az energia!

Magyarázat helyett egy példa: pékség. Ó, kakaóscsiga. Régi szép idők. Boldog gyermekkor. Ha még mernél őszinte lenni magadhoz, akkor bevallanád, hogy azt szeretnéd meg(v)enni. De micsoda kontroll nélküli, minden egészségtudatosságot mellőző lúzer, és még hájas disznó is lennél, ha azt mernéd választani, hát cukor van benne, meg fehér liszt, és irdatlan mennyiségű kalória, hát ki az, aki ilyet egyáltalán megvesz, és be is kéne tiltani, nemigaz? Ott a wellness-fittness péksüti, szép barna, még magok is vannak a tetején, hát az a jó (=neked csak azt szabad megenned). Veszel is belőle hármat. Mert abból lehet. És elkezded enni, és a lelked mélyén azt várod, hogy egyszer csak kakaós csiga íze legyen. Nem lett, pedig megetted mindhármat. Túl is etted magad, kb kalóriában is ott vagy, mint ahol az egy csigával lettél volna, és még csalódtál is.

Konklúzió

Ha megadod a testednek, amit jelez, hogy kíván, és nem adod, amit nem kíván, akkor egyre minőségibb falatok fognak jólesni. Jóban lesztek (a test és te), nem akarod kijátszani őt, és legyőzni magadat. Következésképpen nem lesz érzelmi szükséged túlevésre, és meghízni sem fogsz.

Viszont jól fogod érezni magad. Mozogni is a mozgás öröméért fogsz, nem pedig azért, hogy ledolgozd, elégesd a sok kalóriát és bűntudatot.

A helyükön lesznek/maradnak a dolgok. Az evés nem fog se többet, se kevesebbet jelenteni annál, ami.

Jóval több energiád és figyelmi kapacitásod marad egyéb tevékenységekre

= ugyanannyi idő alatt többet tudsz élni

Ne felejts el hinni a testednek. És emlékezni arra, hogy ezt tulajdonképpen mindig is tudtad.

 

Szóval ha úgy szeretnéd, éljenek a csokinyulak, (és/de) vesszen a túlfogyasztás!!

Randomly placed chocolate bunnies

 

 

Ha szimpatizálsz ezzel a gondolkodásmóddal, szívesen kapnál rendszeres tartalmakat, inspirációt, ingyenes anyagokat a témában, szeretettel várlak a BEACH BODYban gondolkodók vágymegvalósító csoportjába n is!

Ezt a csoportot a programjaim résztvevői, az ezek iránt érdeklődők, ill. a hozzám/hozzánk hasonló gondolkodású személyek számára hoztam létre. A tagsága INGYENES és semmilyen kötelezettséggel nem jár, csak a célod /vágyad iránt légy elkötelezett, ha csatlakozol! :) Csatlakozás KIZÁRÓLAG  beléptető kérdések adekvát megválaszolásával.

Fb oldalam: www.facebook.com/nagykaroliniroioldal

 

Ha pedig valóban elköteleződtél amellett, hogy örök barátságot köss a testeddel, és otthonra találj az életedben, ajánlom szeretettel

a folyamatosan elérhető online programjaimat:

- A 7 részes, amolyan "alapozó" programom: "A gondolkodás, ami beach bodyt terem(t)" címmel érhető el.  erre a linkre kattintva találhatsz róla bővebb leírást.

- A "3+1 kulcsgondolat, ami utat nyit a beach bodydhoz" c. rövid de erős programomról a címre kattintva találhatsz információkat.

- a 15 részes Beach body szívvel-lélekkel c. programról pedig ide kattintva találod a tudnivalókat.

- ÚJ!!!!! 2021. ápr. 5-én induló, 9 részes Az út a fontos, MEG a cél program mindazoknak, akik az ideális test elérése és fenntartása mellett az életcéljukkal, életfeladatukkal is szeretnének foglalkozni

 

Egyéni konzultáció:

Amennyiben úgy érzed, az egyéni konzultáció lenne a legmegfelelőbb számodra, szeretettel várlak ezzel is, jelenleg kizárólag online.

Az egyéni konzultációk keretében minden figyelmem a Tiéd, célzottan a témáddal foglalkozunk,
(coaching és Théta healing technikákkal dolgozom),
és eltökélt szándékom mindenkivel, minden egyes alkalommal, hogy a lehető legnagyobb hozzájárulás lehessen a jelenlétem, tudásom számotokra,
hiszen ez egy olyan "műfaj" � , ahol
az én sikerem a Ti sikeretek ❤.
Akár "beach body" témád van, akár más, várlak szeretettel!

A hello@nagykarolin.hu email címen egyeztessünk!

Ha bármi további kérdésed van, amire nem találtad meg a fentiekben a választ, csak írj egy emailt szintén a hello@nagykarolin.hu ra , és örömmel válaszolok!

Várom szeretettel a jelentkezésed, amennyiben úgy érzed, segítségedre lehet a program a célod elérésében!

 

Nagy Karolin

nagy_karolin_1.jpg

 

Képek forrása: pixabay, shutterstock, utolsó: saját

Egy egyperces a játékról és a csodáról

Játszva érdemes

Még az ősszel volt egy számomra nagyon meghatározó konzultációnk Dénes Margittal, aminek kapcsán az egyik legfőbb felismerésem az volt, hogy a játékosság, mint szemléletmód mennyire hiányzik (és hiányzott is mindig) a(z ön)reflexiós repertoáromból.

Azóta tudatosan törekszem minél több kis léket ütni az önszabotázsom hajókáján, és becsorgatni a játékosságot a lyukakon, és az a legszebb a dologban, hogy sikerül!! :)

Történt egy nem olyan régi napon, hogy megengedtem magamnak egy kis pihenést. Hagytam, hogy csak úgy jöjjenek-menjenek az érzések, és azon kaptam magam, hogy a játékról gondolkodom.

 A játékosságról, az életről mint játékról, arról, hogy mennyire félrecsúszott egy mondás ez az „ó, ez csak gyerekjáték” (hát látott már gyereket játszani az, aki ezt kitalálta?!?), az André Stern – féle felfogásról, ami szerint a játék és a saját gondolatvilág alapja egy és ugyanaz:

- a saját világom számomra értelmezhető
- a saját világom általam alakítható
- a saját világom számomra jelentőségteljes,

és akkor egyszer csak beszűrődött valahonnan kintről ez a zene:

Emlékeztek rá, mi kezdődött így? A Játék határok nélkül főcímdala!!! :))))

 

Most is libabőrös vagyok ettől az egybeeséstől..! Nem tudom, hogy ildomos definiálni a csodát, de én azt éreztem ekkor.
Azt gondolom, érdemes játszva élni, sőt, megkockáztatom, hogy játszva érdemes élni igazán.

A gondolatok, érzések teremtő ereje meg folyton figyel, vigyázzatok! ❤️

A képen a következők lehetnek: 4 ember, túra/szabadtéri
Ha találtál benne hasznosat, és van kedved megosztani, tedd azt! :) Én meg nagyon köszönöm!
Ha pedig oda támad kedv, szeretettel vár a fb oldalam is: https://www.facebook.com/legkedvesebbtukorkepem/

Károly az OTP-ben

Rímtörténet gyereklelkületű felnőtteknek

Egy frenetikus versköltemény (haha), amit 100 éve az osztályomnak írtam a Vakok Iskolájában, amikor a személyes adatok voltak a téma. 
Kb. Himfy strófa, az a fajta, amit csak olyan idegesítő töttö-röttő-s ritmusban ér(demes) kántálni.

Károly az OTP-ben 

Károly állt az otp-ben,
s a zsebében matatott,
mert kérdeztek tőle egy jó-
pár személyes adatot.
Fejből tudta a lakcímét,
születési dátumát,
akárcsak anyja nevét és
családi állapotát.
De egy hivatalos helyen
nem elég fejből tudni,
igazadat igazolvá-
nyokkal kell igazolni.
Elkérte az ügyintéző
Károly lakcímkártyáját,
adószámát, taj számát
és személy’ igazolványát.
Megkérdezte továbbá, hogy
van-e jogosítványa,
és hogy ugye itt van nála
a plasztik bankkártyája. 
Károly mindent magával vitt,
s hevesen bólogatott,
míg ezért a sok adatért 
a zsebében matatott.

 

Az éppen érettségire készülő húgom szerint "a költő a témaválasztással a bürokrácia bonyodalmaira, átláthatatlanságára és útvesztőire kívánta felhívni a figyelmet" :))) .

További rímtörténet(ek)et itt és itt is találhatsz!

Ha tetszett, és megosztanád másokkal is, köszönetem érte!

Ill. ha van kedved odalátogatni, szeretettel vár fb oldalam is

https://www.facebook.com/legkedvesebbtukorkepem/

Macskarácsony

Rímtörténet gyerek(lelkületű felnőtt)eknek

A közelgő húsvét mellé egy rímekbe szedett karácsonyi történet emberré változott macskákról, akik nem felejtkeznek meg a fenntartható divatról és az orgazdaság visszaszorításáról sem.

 Ez volt a karácsonyi zenés performanszunk szövege az osztályommal 2012-ben. (Én írtam..).

 Most meg (Károly után ezt is) megtaláltam, két helyen kicsit belenyúltam, és nem volt kedvem karácsonyig várni vele. Ezért most.

Szóval Macskarácsony

Képtalálat a következőre: „cat christmas”

(zene, 4 macska játszik)

Macska 1:

Gyerekek, én úgy meguntam

ezt a sok macskaságot,

oly szívesen megismerném

az emberi világot!

 

Macska 2:

Miket beszélsz? Lenne szíved

itthagyni testvéreidet?

 

Macska 1:

Nem egyedül! Veletek!

Szeretném az emberek

szokásait megismerni,

pláne, hogy most épp ünnepi

készülődésben vannak,

mert karácsonyt tartanak.

 

Macska 2:

Elképzelem magamat, és

beiglivel telt hasamat

jó kis egérpörkölt helyett..

én még aludnék rá egyet!

 

Macska 3:

Szerintem egy próbát megér.

Kiderülhet, macskatestvér:

jobb a beigli, mint az egér!

 

Macska 4:

Szerintem se árt egy próba,

két lábbal állni a hóba

talán jobb is, mint néggyel.

így kevesebb eséllyel

ér utol a felfázás.

Ez nem rossz beruházás.

 

Macska 3:

Mily szerencsés véletlen!

Egy tündér tart felénk éppen!

(Hé jótündér-re bejön)

 

Tündér:

Hogy s mint vagytok, kismacskák?

Ünnepel most a világ,

jár nektek egy kívánság!

 

Macska 3:

Mik vannak?! a teringettét!

Megfigyeltétek a nemét?

Nem szokványos lány vagy néni,

ez a tündér bizony férfi!

Fairy with magic wand

 

Macska 1:

Kedves Tündér! volna bizony

egy jó nagy kívánságunk:

lehetne, hogy karácsonyra

emberekké változzunk?

 

Tündér:

Furcsa kérés, de üsse kő!

Bármit tud a varázsvessző!

(zene, 2 lábra állnak)

 

Macska 1:

Gyerekek, ez csodálatos,

tényleg emberek lettünk!

Két lábra álltunk és lett két

remek emberi kezünk!

 

Macska 3:

Lássunk is munkához hamar,

mindjárt itt a karácsony!

Mi az első feladatunk?

Segíts nekem, barátom!

 

Tündér:

Először is ruházatra

kell gyorsan szert tennetek,

így csupaszon a többi em-

ber közé nem mehettek!

 

Macska 2:

Javaslom, hogy kerüljük el

a fast fashion butikot,

támogassuk jó szívvel a

fenntartható divatot!

 

Együtt:

Éljen, éljen, jaj de jó!

Irány hát a turkáló!

(Készruha zenére felöltözés)

 Second hand clothing shop.

Macska 4:

Van már rajtunk ruházat,

márkás ám, nem utánzat!

Jöhet a valódi munka,

készüljünk karácsonyunkra!

 

Tündér:

Gondolkodjunk előre,

szükség lesz egy fenyőre.

Meg is lesz egy-kettőre,

ha kimentek az erdőre.

 

Macska 1:

Tündér, kérlek, ne adj nekünk

ily szabados tanácsot,

nem károsítjuk mi meg ezt

az erdőgazdaságot.

 

Adj inkább pénzt, s ünnepeljünk

kereskedő fájával,

ne illethessenek minket

orgazdaság vádjával.

Burglar hidden behind a pine in the garden

 

(Favásárlás)

 Macska 1:

Meg is van a fenyőfa,

már csak díszek kellenek,

macskakori eszközeink

tökéletesek lesznek!

(zenére fenyődíszítés fonalgombolyaggal, tejesdobozzal)

 

Macska 2:

Pompázik már a fenyő,

most valami ehető

dolog után kéne néznünk.

Karácsonyi süteményünk

hogy lesz nekünk, gyerekek?

 

Macska 1:

Semmi gond! emlékeztek?

Maradt még a macskatálban

jó pár szelet piskóta,

 

Macska 3:

édesszájú cica voltam,

kekszem is van, Pilóta!

 

Macska 2:

Ráleltem a kamrában pár

mogyoróra, dióra!

 

Macska 4:

S figyeljetek, ez még semmi!

Jobb sütink lesz, mint a beigli!

Macskakori gazdánk hagyott

egy CBA-s tejszínhabot!

(Jaj de jó a habos süteményre tejszínhab-fújás, kóstolás)

 whipped cream symbol

Macska 1:

Tartogatok nektek még egy

ünnepi apróságot,

köszönöm, hogy kipróbáltátok

velem a karácsonyt!

 

Együtt:

Mi lehet az? Bontsuk! De jó!

Öt igazi csillagszóró!

 

Macska 3:

Mily’ szerencse, hogy sok évet

éltünk suli-padláson,

így ezerszer vettünk részt tűz-

védelmi oktatáson.

Fire extinguisher character holding pencil isolated on white background. 3d illustration

 

Tündér:

Gyújtsuk meg és ünnepeljünk,

örüljünk most egymásnak,

boldog, szép ünnepet kívá-

nunk az egész világnak!

 

Ének együtt:

Macskarácsony, nagykarácsony,

jó ötlet volt, már belátom,

’z egér megvár, nem sajnálom,

bejön nekünk a karácsony!

(vége)

 

Ha tetszett, és megosztanád másokkal is, köszönetem érte!

Ill. ha van kedved odalátogatni, szeretettel vár fb oldalam is :) ! https://www.facebook.com/legkedvesebbtukorkepem/

Barátom, a pólófonal

Az elhasznált pólók új élete

Képtalálat a következőre: „pinterest t shirt yarn”

 

  • Fenntartható divat
  • Zero waste
  • Újrahasznosítás
  • DIY
  • Önazonos öltözködés
  • Egyedi ékszerek
  • Sokoldalú felhasználhatóság
  • Gyerekbarát/anyabarát
  • Kézműves termék
  • Rekreáció
  • Ésmégsorolhatnám

 

Ha a fenti jelszavak bármelyikével is szimpatizálsz, akkor neked is barátod lehet a pólófonal!

Én a ’kisgyermekével-otthon-levő-anyuka’ – koromban szerettem teljesen bele, mind a fonalgyártásba, mind az abból készült ékszerekbe és mindenfélékbe.

Két okból került a mai napon (is) előtérbe ez a téma:

  • egyrészt a 10 lépéses kapszula-koncepció-építő-akcióm (https://www.facebook.com/events/301823803828290/) mai állomása a „Kiegészítők”, ami amúgy is a legkedvencebb témám ebből a körből
  • másrészt lázas a leánykám :( , itthon kényszerpihenőzünk, és mint a jól kondicionált pavlovkutyájának, beletódult a tudatomba, hogy kéne csinálni egy kis pólófonalat!

Balls of yarn from T-shirts.

 

Mi is a pólófonal?

Ha még nem ismered, egy gyors bemutatás:

elhasználódott pólóanyagból kb. 3,5 cm-s csíkokat vágunk, jól meghúzkodjuk, erre az anyag jól bepöndörödik, és már csak a kreativitás szab határt annak, hogy miként is éled újjá!

Képtalálat a következőre: „pinterest t shirt yarn”

Miért jó?

  • Újrahasznosítás, zero waste, rekreáció, gyerekbarát, gyerekálló, anyabarát:

Eleve a már elhasználódott ruhák újraélesztése is remek dolog (engem maga a monoton fonalkészítés is nagyon jól ki tud kapcsolni, és a kislányom is gyakran „segít”), a nyaklánc-, karkötőkészítés meg aztán végképp! Nem tartalmaz káros anyagot, ha a kisgyermek megkóstolná, könnyen mosható, nem okoz fulladást az anyukának, ha megráncigálja a gyermek a nyakában, szóval minden tekintetben csodás!

  • DIY, egyedi ékszer, kézműves termék, kétbalkezesek is labdába rúghatnak:

Én nagyon nem vagyok kézügyes, így csak gyors és egyszerű ékszereket készítettem. ÉS mindig volt sikerélményem!!! ;) Mellékhatásként pedig – mivel túl sok időt-energiát nem feccöltem bele, és tudva, hogy bármikor ugyanennyi befektetéssel előidézhetek egy újabbat - annyira nem is sajnáltam, ha a leánykám is felpróbálta, megráncigálta, megrágcsálta, alkalmasint a plüssállatra (és még 10 másikra) is ráadta az adott kiegészítőt.

Képtalálat a következőre: „pinterest t shirt yarn”

  • Sokoldalú felhasználhatóság:

amiket én eddig készítettem belőle, ill. amiként felhasználtam:

  • nyaklánc
  • karkötő
  • öv
  • ceruzatartó
  • kötő a kislányom sapkájára
  • madzag bármi célra
  • cserépből kidőlni próbáló növény rögzítésénél segédeszköz
  • hajpánt
  • hajgumi
  • fülbevaló (tervben)
  • vontatókötél kisautók-kismotorok összekapcsolására (ez a kislányom felhasználása)
  • cipőfűző (ezt másnál láttam)
  • fonott kosárka (ezt másnál láttam)
  • szandálfelsőrész (na, ez már haladóbb)
  • lehet, hogy van még, amit kihagytam..

 

Képtalálat a következőre: „pinterest t shirt yarn”Képtalálat a következőre: „pinterest t shirt yarn”Képtalálat a következőre: „pinterest t shirt yarn”

  • Fenntartató divat:

- egyrészt újjáélednek a régi pólók és pólóanyagú ruhák

- másrészt – főleg egy bizonyos kor fölött (én..) – célszerűbb (lehet) nagyobb hangsúlyt fektetni (főleg mennyiség tekintetében) a kiegészítőkre, a ruhák helyett, mert

„A kiegészítőkben az emberek többsége sokkal szabadabban meg tudja mutatni a személyiségét, ízlését, mint egy ruhadarabban.

Egyetlen jól megválasztott (kiegészítő) felér akár két-három bombasztikus ruhadarabbal. Csak sokkal gyakrabban bevethető.” (ld. itt)

Kapcsolódó kép

 Egy szó mint száz éljenek újra a leköszönt pólók!!

 ui.: ha a fonalgyártási fázist kihagynátok, készen is lehet kapni. Én a Hollán Ernő utcai fonalboltot ismerem, mint lelőhely)

A képek forrása: Pinterest

Ha találtál benne hasznosat, és megosztanád másokkal is, köszönetem érte! Ill. ha van kedved odalátogatni, szeretettel vár fb oldalam is :) ! https://www.facebook.com/legkedvesebbtukorkepem/

Prológus – Mivégre is ez a blog?

- "Talán még egyszer szép leszek" 
- Mi?? 
- Tudod, van az a híres dal a Valahol Európában-ban, na abból van ez a sor.

Valahol útközben, nagyon rég, beleégett ez a mondat a lelkembe. Azóta is forgatom, dédelgetem, próbálom értelmezni, megérteni, megtölteni tartalommal. Megfejteni azt, hogy
- mi az, hogy szép? (és hol van? kívül? belül? bennem? másban? állandó? vagy változó?...)
és ugyanígy
- mi az, hogy igaz?
- mi az, hogy boldog?
- mi az, hogy teljesség?
- mi az, hogy változás?
- mi az, hogy mindenség?
- mi az, hogy tudás?
meg még sok-sok satöbbi.


Valahol épp tartok, és egy ponton úgy éreztem, hogy jó lenne kinyitni ezeket a kérdéseket, kinyitni az eddigi válaszaimat, és valamiféle közösségibb továbbhaladás útján (is) inspirálódni, fejlődni, adni, kapni, tükröződni, tükröt tartani.

Nő, Ruha, Szép, Zebra, Divat, Afrika, Szavanna, Táj


Ezért tanulok most többféle újat, és a blogírásba is ezért kezdtem.

Köszönöm, ha bármelyik ponton is kapcsolódtál már, vagy kapcsolódni fogsz!
Ha bármelyik téma megszólít, köszönöm, ha megosztod a saját megéléseidet, tapasztalataidat, kérdéseidet, válaszaidat! És ugyanúgy azt is, ha csendben csatlakozol bármikor.

A fő csapásirányom (20 év evészavaros /AN, BN/ csipkerózsika-álmából (haha) feléledve):

  • testkép
  • énkép
  • érzelmi evés
  • önazonos öltözködés
  • tudatos gondolkodás (amolyan light-spiri-nek mondaná szerintem az, akit én földhözragadtnak mondanék, ha nem tartózkodnék a címkézéstől)
  • kiindulópontként pedig az, hogy a saját boldogságom rajtam múlik. csak.

Ezek mentén igyekszem sokféle irányból, témából összegereblyézni az eddigi tapasztalataimat, korábbi és aktuális megéléseimet, kérdéseimet, és nagyon kíváncsi vagyok a másokéra.

Valahogy így, evégre ez a blog is.

Legyen nagyon szép napod! Ma is

Mit tanulhatunk a víztől 1 percben?

Aki kedvet érez, igyon egy kis vizet, és legyen kicsit bátor! :)

Minden nap egy újabb világnap, már a csapból is ez folyik.. 
De talán mégsem teljesen haszontalanok ezek a mindennapi jeles napok.

Akárcsak a születésnap, vagy az esküvő például. Amikor kicsit mintha "kegyelmi állapotba" kerülne az ünnepelt. Több odafigyelés, kézzelfoghatóbb szeretet és kapcsolódás jut azon a bizonyos napon.

És valljuk be, még ha nem is szoktuk, valahol jólesik ez. Hogy gondolt rám. Meg ő is, meg ő is. Még ha csak a Facebook súgott neki, akkor is, na.

Évente egy ilyen napot talán megérdemel a VÍZ is. Amit hajlamosak vagyunk időnként túl evidensnek, vagy túl semmi(lyen)nek tekinteni. Színtelen, szagtalan.. jó'van.

water drop splash in a glass blue colored

Holott a világ (egyik) legnagyobb renitense:

"A víz sokféle szempontból ellentmond a fizika törvényeinek. Más anyagokkal ellentétben nem úgy viselkedik, ahogyan viselkednie kellene, például -75 fok helyett (ahol molekulasúlya miatt kellene) csak +100 fokon forr fel, és 0 fokon fagy meg, holott a periódusos rendszer szerint -120 foknál kellene.
Ha a víz úgy viselkedne, ahogyan tisztán logikai szempontból viselkednie kellene, akkor földünk lakatlan, puszta sivatag volna, mindenféle szerves élet nélkül. "
https://rejtelyekszigete.com/masaru-emoto-viz-rejtett-bolc…/

The illustration of bio infographics background with water molecule in transparent style. Ecology, biology and biochemistry concept. Totally vector image.

 

Számomra most, mára a VÍZ legfőbb üzenete:

LÉGY BÁTOR! MERJ

  • más lenni
  • változtatni
  • új dolgokat kipróbálni
  • ha ez azzal jár, akkor kilógni a sorból
  • másképp gondolkodni
  • másképp csinálni
  • ne tisztán fizikai, logikai törvényszerűségek mentén cselekedni, ha úgy érzed, hogy épp más hív,
    hiszen maga az ÉLET is így működik:

Testünk 70%-a víz. Ezen belül az agy 95%-a víz.
(víz: ami nem úgy viselkedik, ahogyan logikusan viselkednie kellene.)

 LÉGY BÁTOR! Igyál egy kis vizet, és tegyél meg ma valamit, amit eddig még csak szerettél volna megtenni

Female hiker drinking bottle of water.

 

Ha találtál benne hasznosat, és van kedved megosztani, köszönöm!

Milyen zenére (ne) főzzünk?

Konyhazene kerestetik!

Soha nem fogalmazódott még meg bennem ez a kérdés, egészen tegnapig.

Amikor is szólt a háttérben a rádió, benne a kívánságműsor,

ahol egy hölgy Cserháti Zsuzsa Édes kisfiam c. dalát kívánta magának és mindenkinek, aki hozzá hasonlóan a konyhában, főzéssel tölti a vasárnap délelőttjét.

Grandma in kitchen cooking dinner vector illustration. Granny in apron and glasses baking pancakes flat style concept. Cuisine interior and home made food

Megtudhattuk, hogy ő rendszerint erre a dalra főz, amikor várja a családtagokat ebédre.

Na, ezóta foglalkoztat a kérdés, hogy

Mit is főz(het)ünk bele a zenéből az ételbe?

Preambulum:

Miért hallgatunk zenét?

(amikor NEM a háttérben „csak úgy” szól, hanem célzottan, olyan igazán hidegrázós-libabőrözősen hallgatom

  • pont azt
  • pont most
  • pont én)

Attractive young woman listening to music via wifi headphones and smartphone on the lake

 

Én azért,

  • hogy ha akarom, belevigyem magam egy állapotba
  • hogy ha akarom, kivezessem magam belőle
  • mert számomra egy erős dózisú gyorssegély/önsegély a jól eltalált zene egy aktuális téma/érzés tisztább, mélyebb megélésére, feldolgozására
  • hogy kizárhassam a zavaró tényezőket, mindenféle gondolati piszkot
  • hogy letisztítsam, kiemeljem, felerősítsem azt az érzést, amivel aktuálisan dolgom van
  • hogy megéljem, hogy MOST JÓ, hogy minden lehetséges, hogy milyen jó szeretni, szeretve lenni, élni, felismerni, hogy szabad vagyok, az intuíciómra hallgatni, és hasonlókat :) (mint pl. itt)

továbbá (amiket nem én találtam ki, de szintén nagyon érvényesnek vélek):

A zene

  • jutalomfalat az agynak, úgy hat rá, mint a szex vagy a drogok (ld. itt)
  • hatására még a sör is jobb ízűnek tűnik :) (ld. itt)

„Az első számú ok, amiért az emberek imádnak zenét hallgatni, az a hangulat irányítása” (ld. itt)

→ És akkor itt kanyarodjunk is vissza a kiindulóponthoz:

Hová irányíthatja a Nagyi hangulatát az Édes kisfiam c. dal?

Miközben neked főztem

  • „Úgy vártam rád, édes kisfiam.
  • Minden bánatom eltűnt nyomtalan”

Amikor eszed ezt az ételt

  • „Mosolyogj rám, édes kisfiam.
  • Más lesz a föld, más lesz a világ.
    Sírnod sose kell, élsz majd gondtalan,
    Boldog leszel, édes kisfiam.”

Happy smiling man character holding chicken legs and eating. Fast food concept. Vector flat cartoon design graphic isolated illustration

 

Majd véget ér a dal, megérkezik édeskisfiam és közli prózában, hogy

’bocs Mama, nem vagyok éhes / diétázom / tudod, gluténérzékeny vagyok, stb.’

- és az első világ összeomlik: de hát „Úgy vártam rád, édes kisfiam”.

Sad elderly woman in glasses standing and holding his head. Upset grey haired granny with headache cartoon animated personage. Unhealthy female pensioner wearing brown dress vector illustration.

Azt, hogy A SZERETET ÉS AZ EVÉS KÖZÖTT (aközött, hogy mikor, mit és mennyit eszem)

nem lehet, NINCS ÖSSZEFÜGGÉS, már korábban itt fejtegettem.

- de a másik világ is összeomlik, az édeskisfiamé.

Sad man sitting at the table. Studio photography on a white background.

ha megeszi, azért, ha nem eszi, azért

mert hát a Nagyi így tudja kifejezni a szeretetét, és mennyit fáradozott és nem tehetem meg, hogy nem eszem és nem szedek még minimum kétszer belőle,

viszont hol van az én szabad akaratom, döntési jogom, önrendelkezésem a saját testem felett, ha olyan mennyiségű/összetételű élelmiszert juttatok bele, ami számomra akkor és ott nem megfelelő, nem esik jól, nem kell(ene)???

És a brainstorming rész:

Milyen zenét hallgasson a mindenkori Nagyi?

aminek hatására

  • az evés mindenkinek a saját döntése és felelőssége lehet
  • nem kell édeskisfiamnak felelősséget vállalnia a Nagyi lelkiállapotáért
  • senkit nem kell önszabályozásra használnia, mert hiszi, érzi és tudja, hogy a szeretet és az evés között NINCSEN összefüggés
  • a maga örömére, elvárások nélkül élheti meg saját kreativitását, alkotói vágyát a konyhán innen és túl.

Handsome grandmother makes funny selfie with a whisk in the kitchen.

Valaki mondja meg!!! :) Minden ötletet szeretettel várok „konyhazene” jeligére! De tényleg!

És ha van kedved megosztani, hálás köszönetem érte! 

 

Úton a kapszula gardrób felé

Ki mit tesz? Ruha az embert, vagy ember a ruhát, vagy..?

Ami van

Adott egyrészt a klasszikus anyuka-szembesülés, amikor is térne vissza az ember lánya a gyes lejárta után aZéletbe, és igen ám, csak mit vegyen fel hozzá. Arra döbbentem rá, hogy lenullázódott a ruhatáram, de teljesen. Egyrészt sok darab elhasználódott, másrészt megváltozott a „struktúrám” (már csak a hordozás és a 4 emelet napi többszöri megmászása is nyomot hagyott az izomtömegemen), így jobb híján létesítettem egy „MÉG HÁTHA” feliratú dobozt, amiben csak gyűltek a rég szeretett ruháim..

Képtalálat a következőre: „clothes”

Másrészt volt a korábbi, testképzavar által erőteljesen befolyásolt öltözködési koncepcióm (amolyan feltűnősen elbújós, amit nagyon tudtam szeretni és működtetni), mostanra viszont – a testképem nagyjábóli helyrerázódásával – lehetne akár más koncepcióm is, gondoltam..

Ami volt

Abban a korszakban, amikor a legjobban kedveltem a ruházkodási megoldásaimat – így visszatekintve - , azt hiszem, egy ösztönösen kialakított kapszula gardróbom volt (darabszámot tekintve hangsúlyosan NEM a minimalista típusból :) ). Aztán változtak az idők, élethelyzetek, izomtömeg, testkörfogat, időnként megcsapott némi konszolidálódhatnék is, és így kicsit felhígult az összetétel.

Képtalálat a következőre: „capsule wardrobe”

Sokféleképpen értelmezik manapság a kapszula-koncepciót.

Ami lesz

Én azt szeretném érteni alatta (majd pedig végeredményként ismét tapasztalni is), hogy - darabszámtól függetlenül - kizárólag olyan darabokból áll

  • amiket rendszeresen és szívesen hordok
  • amik egymással jól kombinálhatóak (=nincs többé toporgás, hogy jaj most mit is, és oké, akkor ezt, de akkor ehhez mit is..??)
  • amikből minden alkalomhoz fel tudok öltözni
  • amelyek közül mindent használok, egy darab felesleges sincs
  • és ami talán a legfontosabb: amelyekben azt érzem, hogy az vagyok, aki lenni szeretnék.

És itt úgy adja is magát a sokat forgatott, vitatott kérdés, hogy akkor

Mit tehet a ruha az emberrel? És/vagy az ember a ruhával?

Nyilván mindenki másképp csinálja az elsőbenyomás-gyűjtést, információszerzést az embertársakról, ugyanígy a hatáskeltést is, és szintén egyénfüggő, hogy a „munkamódszerünkből” mit tudatosítunk és mit vallunk be.

Számomra mindenesetre fontos a ruha. Mindig érdeklődéssel figyelem, hogy kin mi van, ill. hogy ami rajta van, az mennyire a sajátja, mennyire mozog benne otthonosan, és ez alapján automatikusan és tudatosan is kialakul bennem egy kép az illetőről. Ami persze nem megmásíthatatlan és nyilvánvalóan nem helyettesíti az egyéni biográfiát és a további forrásokat, de fontos.

Fontos mint információ, és/de fontos tudatosítani, hogy mi az, ami leszűrhető ebből (és mi, ami ebből nem).

Amit én le szoktam szűrni:

(= amiről első és/vagy többedik benyomásom lesz)

  • van-e igénye az adott személynek arra, hogy az öltözéke által valamit kifejezzen, vagy számára a ruha leginkább praktikum
  • van-e koncepciója, vannak-e egyedi megoldásai, vagy másolni igyekszik valakit/valamit
  • különbséget tesz-e a stílusos és a közönséges között
  • mennyire mer vagy szeretne láthatóvá válni
  • trendkövető-e
  • postás, vasutas vagy rendőr :)

és nagyjából ennyi.

Amit nem lehet öltözék alapján leszűrni, az minden más a fentieken kívül. Pl nem tudhatom, hogy.:

  • mekkora a vagyona
  • mekkora az IQ-ja
  • mi érdekli
  • mennyi a napi énideje
  • várja-e otthon valaki
  • fogyaszt-e tejtermékeket
  • hányszor látta a Pál utcai fiúkat
  • mennyi ornitológiai ismerete van a flamingókról

stb, stb végtelenjel.

Szóval fontos, fontos a ruha, és sok az infó, amit közvetít, de igazából csak ennyire.

Az elég tévutas gondolkodás, ha meglátok pl egy miniszoknyás, magassarkús szőke nőt kiszállni a menő fekete autóból, és úgy képzelem, hogy ismerem is kapásból az egész történetét.

Muti-mi-van-rajtad  - Megmondom ki vagy! :)

A fentiek tükrében (is) pont hogy nem (=nem azt, hogy ki vagy),

viszont van egy spontán kialakult "tipológiám", ami alapján egyfajta képzelt besorolást végez a gépezetem 4 típusba az öltözék által közvetített üzenet és a ráfordított idő tengelyén:

Képtalálat a következőre: „coordinate system”

  1. Sok időt szán a ruházkodásra, és ez látszik is rajta
  2. Sok időt szán a ruházkodásra, de ez mégsem látszik
  3. Kevés időt szán a ruházkodásra, de számára ez nem is fontos
  4. Kevés időt szán a ruházkodásra, mégis mindig nagyon jól néz ki 

Na, hát nekem (hogy, hogy nem) a 4-es csoport tagsága a vágyálmom :).

1-es típus: teljesen oké, ha valaki számára ez rekreáció, szórakozás, énidő, hogy járja a butikokat (vagy webshopokat), követi (vagy írja) a divatblogokat, olvassa a téma irodalmát, bújja a pinterestet, figyelemmel kíséri a divatbemutatókat, díjátadókat, meg a brit királyi család outfitjeit, aktív tagja a stylinggal foglalkozó csoportoknak, stb.

2-es típus: akik nem mernek (még) a saját belső hangjukra hagyatkozni, de nagyon szeretnének ruházkodás által önkifejezni, ezért másolnak valaki(ke)t, aki(k)re hasonlítani szeretnének. Ez számomra „A ruha teszi az embert” mondás szó szerint vett értelmezése.

3-as típus: akik számára az öltözködés nem önkifejezési eszköz.

Valamint ezen belül egy  3+ típus is van még :), akiknél „az ember teszi a ruhát”:

Akik konkrétan uniformizálták magukat, hogy a továbbiakban ne kelljen időt, energiát pazarolni a ruházkodással kapcsolatos döntések meghozatalára. Gyakran emlegetett példák erre Barack Obama öltönyei, Steve Jobs garbója, Mark Zuckerberg szürke pólója (ami a H&M-nek is szemet szúrt), és Einsteint is azt hiszem, nagyjából mindannyian ugyanabban a zakóban látjuk lelki szemeink előtt.

4-es típus: akiknek kiváló koncepciója és kapszula gardróbja van :)!

Mindenki oké, mindannyian úton vagyunk.

 

Mit várok a kapszulától?

Egyrészt amit Zuckerberg a szürke pólótól, csak kicsit másképp:

  1. Időt és energiát nyerek, sokat!

Nagyon foglalkoztat mostanság – általánosságban véve is – a döntési kimerültség jelensége, és saját bőrön is tapasztalom, hogy mekkora megkönnyebbülést tud okozni, ha adott esetben nem, vagy max néhány dolog közül lehet/kell választani.

Azt szeretném, hogy csak jól tudjak választani a szekrényemből, mert minden egyes ruhám passzol egymáshoz és hozzám, és dől belőlük az önazonosságom :).

Másrészt, harmad-, negyedrészt:

  1. Helyet nyerek, sokat!

Mert csak az lesz ott, amit tényleg és nagyon és bármelyik napon az igazán magaménak érzek, a többi meg menjen, mert miért is maradna..?

Megválást, továbbadási szándékot könnyítő lehetőségeket is fedeztem már fel, ezekről majd legközelebb!

  1. Önkifejezési lehetőséget nyerek, sokat!

Hiszen kiiktatom az összes „egynek jó lesz” koncepcióval – öröklés, akciók, kényszer, impulzusvásárlás, tévedés, miegymás útján – belopakodott darabot a csapatból, és csak azok maradnak, amik a mindenkori MOST JÓ érzés hordozói, és amiktől a már említett módon az lehetek, aki lenni is szeretnék.

  1. Pénzt nyerek, sokat!

Legalábbis spórolok, mert nem lesz többé megalkuvás vagy érzelmi gyorssegély a ruha (ami csak a beszerzés pillanatában okozza az örömet), és az „akció” felirat sem ránt be lasszóként a fast fashion-be, mert tudom, hogy mindenem megvan. Sőt, több is mint elegendő. Minőségi, testreszabott bőség vár otthon a szekrényben, mit nekem egy x+egyedik akciós valami. Ha meg felfedezek egy szükséges tényleg Igazit, akkor hely és keret is marad rá, hogy befogadjam.

Szóval ilyesmi az elméleti háttér, és már gyakorlati lépéseket is fel tudok mutatni, legközelebb fel is fogok.

Addig is egy idekívánkozó gyöngyszem Karl Lagerfeldtől:

„Azt szeretném, hogy mindenki azt viselje, amit csak akar, és keverjék a darabokat a maguk módján. Számomra ez jelenti a modernséget.”

Hát, valahogy így. Köszi, Karl! (RIP)

 

Ha találtál benne hasznosat, és van kedved megosztani, köszönöm!

Capsule wardrobe concept. Clothes, laptop and color palette on wooden desk. Flat lay

süti beállítások módosítása