Egy egyperces a játékról és a csodáról
Játszva érdemes
Még az ősszel volt egy számomra nagyon meghatározó konzultációnk Dénes Margittal, aminek kapcsán az egyik legfőbb felismerésem az volt, hogy a játékosság, mint szemléletmód mennyire hiányzik (és hiányzott is mindig) a(z ön)reflexiós repertoáromból.
Azóta tudatosan törekszem minél több kis léket ütni az önszabotázsom hajókáján, és becsorgatni a játékosságot a lyukakon, és az a legszebb a dologban, hogy sikerül!! :)
Történt egy nem olyan régi napon, hogy megengedtem magamnak egy kis pihenést. Hagytam, hogy csak úgy jöjjenek-menjenek az érzések, és azon kaptam magam, hogy a játékról gondolkodom.
A játékosságról, az életről mint játékról, arról, hogy mennyire félrecsúszott egy mondás ez az „ó, ez csak gyerekjáték” (hát látott már gyereket játszani az, aki ezt kitalálta?!?), az André Stern – féle felfogásról, ami szerint a játék és a saját gondolatvilág alapja egy és ugyanaz:
- a saját világom számomra értelmezhető
- a saját világom általam alakítható
- a saját világom számomra jelentőségteljes,
és akkor egyszer csak beszűrődött valahonnan kintről ez a zene:
Emlékeztek rá, mi kezdődött így? A Játék határok nélkül főcímdala!!! :))))
Most is libabőrös vagyok ettől az egybeeséstől..! Nem tudom, hogy ildomos definiálni a csodát, de én azt éreztem ekkor.
Azt gondolom, érdemes játszva élni, sőt, megkockáztatom, hogy játszva érdemes élni igazán.
A gondolatok, érzések teremtő ereje meg folyton figyel, vigyázzatok! ❤️
