Egy nap leforgása alatt három, gyakorlatilag totálisan egyforma beszélgetést sikerült elkapnom, teljesen különböző helyen, helyzetben és szereplőkkel (egyet a villamoson, egyet ismerősi körben, egyet jógaöltözőben). Nevezetesen:

 ’össze-vissza ettem karácsonykor, de mindegy, januártól majd úgyis diétázom, ja meg többet is mozgok.. ’

Miért van az, hogy eleve olyan hamvában holtnak hangzanak ezek a tervek??

Azt mondják, akik kutattak és számoltak is a témában, hogy az újévi fogadalom-típusok népszerűségét tekintve messze a fogyás és az egészségesebb étkezés áll a lista élén;

a fogadalomtevőknek pedig mindössze 72,6%-a tart ki január első hetének (!) végéig.. Aztán ahogy múlnak a hetek, morzsolódgatnak lefelé tovább a lelkes karcsú-jelöltek..

Szóval miért is??

1. az egyik (fajta) gond, amikor magad sem hiszed el, hogy képes vagy rá

úgy megszoktad már, hogy így telnek a hétköznapok (évek..), és hogy időről időre lenyomod a lelkiismereted valami, a fentihez hasonló „tervvel”, amit annyira szeretnél, de hát nincs mit tenni, mindenki hízásra hajlamos a családban, kibabrált veled a genetika, meg télen úgyse árt némi melegítő-réteg, meg nem is látszik annyira, majd tavasszal nekiállsz, blabla.. Így aztán gyorsan bezárul ez a kis kör, és marad minden a régiben.

És még mindig ez az érzelmileg biztonságosabb, mint

2. a másik (fajta) gond, amikor is nekiállsz változtatni (próbálni), aztán lemorzsolódsz az első hetekben, mert szembesülsz az akaraterőd nullához közeli (?? neeem!!) voltával. Vagyis azt hiszed, hogy azzal. És mivel ez megsemmisítő érzés, megrémülsz magadtól és inkább gyorsan feladod az egészet.

 Hol akad el a dolog?

 Nem a képességeiddel, és nem is az akaraterőddel van baj!!

Hanem

- vagy nem jól határozod meg a célt

- vagy nem jó az akcióterv

- vagy mindkettő.

Ha a

• Mi a cél? –ra az a válaszod, hogy
• Vékonyabb szeretnék lenni, (vagy amit ide behelyettesítesz)

 ez azt gondolom (és tapasztaltam), hogy hosszú távú tartós vagy egészséges eredményt nem fog hozni. Mert ez önmagában NEM lehet CÉL.

 Itt még tovább kell kérdezgetni magadat.

• Mi a célod azzal, hogy vékonyabb legyél?
• Nagyobb önbizalom? Vonzerő? Pozitívabb énkép? Jobb közérzet, egészség? Több siker a munkában, párkapcsolatban? …

Ha ezek, vagy hasonlók, akkor a vékonnyá válás kapásból csak ESZKÖZ.

Na és megfelelő vagy elegendő eszköz-e?

Két- (sőt, három)féleképpen is tesztelheted:

 1) A.Gondolj olyan emberekre a környezetedben, akiknek a teste hasonlít az általad még csak vágyotthoz!

Mindannyian kicsattannak az önbizalomtól, teljes harmóniában élnek magukkal és a környezetükkel, vonzóak, egészségesek, jó a közérzetük, sikeresek munkában és párkapcsolatban egyaránt?

 1) B. Gondolj olyan emberekre a környezetedben, akik kicsattannak az önbizalomtól, harmóniában élnek magukkal és a környezetükkel, egészségesek, vonzóak, sikeresek a munkájukban és a párkapcsolatukban!

Mindannyian az általad elképzelt álomsúly/álomalak körül/alatt mozognak?

 Ha valamelyikre nem egyértelmű igen a válasz, akkor feltételezhetjük, hogy az összefüggés sem egyszerű ok-okozati a súlyvesztés és a boldogság között, nem?

 2) Képzeld el magad a vágyott testsúllyal! Most hirtelen megkaptad, csak úgy! :)

Hogy érzed magad? Hogy telik egy napod? Megoldódott minden gondod, amit korábban a túlsúly számlájára írtál?

 Ha igen, az remek! Csak a súly visszatérésétől való rettegés be ne árnyékolja az örömöt.. Mert akkor az megint csak olyan igen, hogy annyira nem is..

és akkor jön megint 2 lehetőség:

a) mivel a vágyott érzések nem társultak a vágyott súlyhoz (vagy társultak volna, csak az állapot fenntartására tett erőfeszítések mellett nem maradt energiád észrevenni/megélni őket), ezért szép lassan elengeded az erőfeszítéseket, és visszatér a kiinduló állapot (és súly).

és ez még szerencsésebb eset annál, amikor

b) bent maradsz a darálóban, diagnózist is kapsz, és hosszú távon életveszélyes is.

Az eszköz megválasztásáról dióhéjban

Teljesen rendben van, és a legtöbb esetben rengeteg pozitív hozadékkal jár, ha szeretnél változtatni az étkezésed minőségén/mennyiségén, a súlyodon is akár. Ahhoz, hogy ezt egyúttal önmagaddal barátságban is tedd, pár tippet itt is olvashatsz.

Ami nagyon lényeges, hogy legyen szó ételek megválasztásáról, mozgásról, öltözködésről, hajról, stb, szabd személyre magadnak az eszköz(öke)t.

Ami a barátnődnek/kollégádnak/tesódnak/címlaplánynak bevált, egyáltalán nem biztos, hogy neked is be fog, és fordítva.

Akkor meg mégis hogy??

Jöjjön az 5 ötlet,

ami nélkül eddigi tapasztalataim szerint hosszú távon nem megy, velük viszont szép kilátásokkal:

 1. Nem meccselünk magunkkal, hanem barátkozunk! Testtel is, lélekkel is.

Ha olyan módszereket választasz, amik önmagad zsarolására, korlátozására alapoznak, az egy olyan belső csatateret generál, ahol nincs győztes. Vagyis látszólag te vagy a pillanatnyi hős, aki ellenszegült az ellenséges zsíroknak, szénhidrátoknak, emberfeletti küzdelmet vívott magával az edzőteremben, vagy a könyv fölött, vagy ahová a saját ügyed kényszerített, és.. ? Aminek ellenszegülsz, a gondolataidat továbbra is az uralja, sőt (szeretsz vagy ellenszegülsz, ez esetben tök mindegy = foglalkozol vele. És ahol a figyelem, ott az energia..!). Mit is nyertél hát? Ki ünnepel veled együtt? (ami nem egyenlő azzal, hogy ki hadakozik magával hozzád hasonlóan).

Szóval ne így!!

Csak akkor halad a szekér, ha egy irányba tartunk magunkkal.

 2. Ne számokat, mennyiségeket, teljesítményt célozz, hanem érzéseket (amiket az eredményhez társítanál)!

„2 hónap alatt le akarok adni 10 kilót”

"3 hónap alatt el kell jutnom a középfokúig"

„x km-t kell futnom, hogy elégessem azt a … beiglit”

NE! Ha sikerül, azért ne, ha nem sikerül, azért ne. Lásd fentebb.

 3. Merj (nagyot) álmodni!

Szlogen-szagú, ugye? Úgy viszont a magadévá varázsolhatod, hogy:

Pont akkorát (azt) álmodj, amit még el tudsz képzelni magadnak.

Az önbizalmad, harmóniád, egészséged, közérzeted, vonzerőd, munkahelyi és párkapcsolati sikered, énidőd, (bármid, amit ide behelyettesítesz) érdekében.

Szerinted miért van az, hogy olyan sokszor még annak az esélyét sem adjuk meg magunknak, hogy elképzeljük azt, hogy akár számunkra is lehetséges lehet pl

napi mondjuk 15 percnyi énidő, amikor nyugodtan étkezhetünk, sétálhatunk, olvashatunk, bármitcsinálhatunk, ami jólesne (nekünk magunknak)??

Tényleg olyan lehetetlennek tűnik?

Miért választjuk sokszor automatikusan a berögzült sémát, hogy én mint anya/dolgozó/cégvezető/gazdálkodó/bármilyen szerepben levő ezt/azt nem tehetem meg (magamért)?

Miért is nem? Megpróbáltad? Ha igen, megpróbáltad másképp?

Miért kényelmesebb/ éri meg jobban önjelölt hősként/mártírként visszanyelni a vágyainkat (az ilyen 15 percnyi jellegűeket is), mint legalább (és először csak) merni elképzelni, hogy netalántán még akár lehetséges is lehet?

Ki a nyertese az efféle mártírságnak? És mit is nyert? …

Gyakori tanács az „apró lépésekben haladj” a vágyaid irányába, ami nagyon igaz, csak valahogy ez is olyan elérhetetlen távlatokba teszi a vágyott dolgot. Ezért inkább azt mondanám, hogy

 4. Ne légy maximalista!

Ne aprót, hanem egyet lépj (egyszerre), de azt még ma! (max holnap, ha 23h után olvasol :) ) Valamit tegyél meg, amit már régóta tologatsz magad előtt! Vagy olyat, amit még akár tologatni se mertél, amit eddig nem engedtél meg magadnak. Tök mindegy, milyen sután, meg milyet és mekkorát léptél, csak érezd, hogy tettél valamit az ügyedért, hogy képes vagy rá, hogy lehetséges, hogy nem kell megvárnod, amíg szebb, jobb, okosabb, gazdagabb, kisebb térfogatú, sugárzóbb szellemiségű leszel, meg még kicsit jobban megtanulsz angolul, blabla, hanem most!

 5. Nincs lehetetlen!

Persze ez is szlogen-szagú, de miért ne lennél hozzá a reklámarc? :) Hétköznapi csodákra kell itt (először is :) ) gondolni, amiknek olyan könnyedén kizárjuk a lehetőségét, mert hát én úgyse, nekem úgyse, velem úgyse, értem úgyse.. Na de megpróbáltad? Ha igen, megpróbáltad másképp?

 Nagyon nem vagyok hagyományos értelemben a viccek barátja, de most mégis egy viccként számontartott történetkét szeretnék zárszóként idetűzni, ami számomra olyan elemi felismerést hozó és inspiráló volt és van, hogy azt gondolom, érdemes ezzel (is) a tarsolyban átlépni az új évbe (vagy akármikor továbbmenni)!

 Az oroszlán halállistát készít. Odamegy hozzá a farkas és félve rákérdez:
- Te oroszlán, rajta vagyok a listán?
- Igen, rajta.
Erre a farkas reménykedve megkérdezi:
- De azért elbúcsúzhatok a családomtól?
- Persze.
Elmegy a farkas, nagy sírás-rívás közepette elbúcsúznak. Nemsokára visszamegy az oroszlánhoz. Az oroszlán fogja a farkast és megeszi.
Másnap jön a róka és ő is megkérdezi:
- Oroszlán, rajta vagyok a listán?
- Igen.
A róka is elmegy, elbúcsúzik a családjától. Mikor visszamegy az oroszlán őt is megeszi.

Aztán jön a medve:

- Rajta vagyok a listán?
- Igen.
A medve is elmegy, elbúcsúzik a családjától. Mikor visszamegy, az oroszlán őt is megeszi.

 Aztán jön a nyuszika és megkérdezi:
- Rajta vagyok a listán?
- Igen, rajta.
- Te oroszlán! Nem lehetne kihúzni engem erről a listáról?

- Ja, dehogynem!

Ilyesfajta evidenciákkal, könnyedséggel, csodákkal (csodaként ható felismerésekkel) teli új évet kívánok neked!

Ha találtál benne hasznosat, és úgy érzed, mást is érdekelhet, köszönöm, ha megosztod!