„Ebből büntetlenül ehetsz akármennyit”. Lehet, hogy te is találkoztál már ezzel az ajánlással különféle reform-receptek, ilyen-olyan mentes, alacsony kalóriás összetevők kísérőszövegeként.

Érdemes-e megkérdőjelezni ezt a gondolatot?

Az én személyes meglátásom/megélésem/tapasztalatom szerint a 4 szóból 2-t, nevezetesen az „büntetlenül”-t és az „arármennyit”-et semmiképpen sem árt körüljárni.

1. Jöjjön először a „büntetlenül”.

Hogy kapcsolódik össze a táplálkozás mint létszükséglet a büntetéssel (hacsak nem éppen loptad valakitől azt az ételt ;) )? Mi itt a bűn, ki a bűnös, ki a megkárosított, ki büntet kit és mivel, és legfőképpen miért?

Akárhogy is nézzük, két szereplője van a történetnek: te és az étel.

Mi tulajdonképpen az egészséges, számodra normál mennyiségű, számodra megfelelő minőségű ételekkel való táplálkozás célja?

Jó közérzet, fittség, egészséges test, egészséges lélek, jó teherbírás, karcsúság, izmos test, sok energia, életöröm, felfedezés, a változatosság élménye…?

Mindegyik jó válasz, amennyiben a ténylegesen ezek (vagy ezek valamelyike) a saját vágyaid!

És hogy valósulhat meg mindez?

Nem úgy-e, hogy FELELŐSSÉGET VÁLLALSZ a saját jóllétedért, jó közérzetedért, egészségedért, fittségedért?

Na, és ezt a felelősségvállalást keverik össze sokan a valakinek/valaminek/esetenként önmaguknak is a hibáztatásával.

De a FELELŐSSÉG NEM HIBÁZTATÁS!

FELELŐSSÉGET VÁLLALNI = KÉZBE VENNI AZ IRÁNYÍTÁST.

Működhet-e harmonikusan és hosszú távon az irányítás kézbevétele úgy, hogy folyamatosan valamilyen bűnbakot, legyőzendő ellenfelet keres, talál és tarol le az ember?

Visszanyúlva a kiinduló mondathoz: Ebből büntetlenül ehetsz, mert pl. nincsen benne cukor vagy finomított liszt. Vagyis a cukor és a finomított liszt az ellenség. Ő tehet mindenről (hibáztatás). Ki kell iktatni, totálisan megsemmisíteni, önmagamtól abszolút megtagadni, kígyót- békát kiáltani rá és mindenkit lúzernek tekinteni, aki még él vele, és akkor győztem.

Van egy olyan alapigazság, hogy ahol a figyelem, ott az energia. (A tiltott gyümölcs meg aztán hú..)

És egy olyan is, hogy az agy nem ismeri a NEM-et. Hanem képekben gondolkodik.

Vagyis amikor épp teljes erőbedobással harcol, küzd valaki a cukor vagy a finomliszt ellen, akkor mi van a figyelme totális középpontjában? Hát nem pont a cukor meg a finomliszt-e, amit éppen kiiktatni szeretne onnan és az egész életéből?

Felelősség áttolva a lisztre/ cukorra, ami egyébként hogy is büntet? Kiszól az edényből, hogy „Na most jól felhízlallak, te kis disznó!”? Téged, a rossz genetikával, hízékonysággal sújtott szegény áldozatot, bezzeg az egyszálbélű össze-vissza zabáló szomszéd..!

Mi lehet a különbség a hízó áldozat és az egyszálbelű szomszéd között?

Lehet, hogy máson van a figyelme? Lehet, hogy azért eszik, hogy az éhségét csillapítsa, hogy a testét táplálja akkor, azzal és akkora mennyiséggel, amire és amekkorára épp szüksége van a TESTÉNEK a megfelelő működéshez? Aztán meg megy tovább és éli vígan az életét. És nem érzéseket, lelki hiányállapotokat, önigazolási űrt igyekszik ételekkel betömködni magában, folyton a bűnös –nem bűnös ételek bűvkörében forgatva a gondolatait?

Félre ne érts, nem arról szól az eszmefuttatás, hogy egyen mindenki cukrot és finomított lisztet és csak azt. Legyen mindenkinek a meggyőződésére, lehetőségeire bízva, hogy milyen összetevőket használ. A lényeg ott van, hogy NINCS BŰNÖS ÉS NEM BŰNÖS ÉTEL. Nincs értelme, nem vezet sehová, legalábbis előre nem, ha áttoljuk a felelősséget, a saját testi-lelki jóllétünkért vállalt felelősségünket a cukorra, lisztre vagy a hízékony Nagyi fatális génjeire, vagy akárkire, aki nem mi magunk vagyunk.

Csökkentett energaitartalmú, low carb, low minden ételből is túl tudja magát enni az ember, sőt, ott az a hamis biztonságérzet, hogy „Ebből büntetlenül ehetsz akármennyit”. Aztán valahogy mégis feszül a has, már-már hányingerig fajul az érzés, alig bír mozdulni, közben meg nem is volt olyan finom, és tök drága is volt, és valahogy kissé meginog a „büntetlenség” dologba vetett hit, sőt..

2. És ott is vagyunk ezzel, sőt már be is jött az előző bekezdésekben is a mondat másik „bajos” szava, az „akármennyit”.

Miért akarna az ember, a Homo sapiens akármennyit (=az elegendőnél, szükségesnél többet) enni valamiből? És itt most be lehetne hozni rengeteg történelmi, generációs, ilyen-olyan szálakat, a DNS-ünkbe ragadt háborús mintákat, írtam is már ilyesmiről, ha érdekel, itt találod, ebben a cikkben most ilyen formán nem is szeretnék ezekbe belemenni.

Ugyan egy soha eddig még nem tapasztalt helyzetet élünk napjainkban, a karantén alatti túlevés (itt írtam erről külön is), akárcsak a kiinduló mondat (az Ebből büntetlenül bármennyit) azonban alapvetően és jelenleg (2020. ápr. 18-n Magyarországon) nem a háborús minták működtetéséről szól.

Sokkal inkább a fentebb már említett lelki hiányállapotok étellel, korlátlan mennyiségű étellel való betömködéséről. Van-e az a mennyiség, amivel elérem a vágyott, de hiányzó szeretetet például? Szeretném, ha valaki itt lenne, átölelne, ne adj isten jól megb...na (csak őszintének érdemes lenni, ha a vágyait sorolja az ember. Mindig azt kapom, amit kérek. Max. nem pontosan kértem.), ehelyett tolom magamba a Nutellás palacsintát, aztán meg hibáztatom magam az akaratgyengeségért, a Nutellát a cukortartalmáért, és persze azért nem jön az a királyfi, mert egy dagadt disznó vagyok és senki se szeret. Itt meg valahogy bezárul a kör, nem?

Szóval a lényeg 3 pontban:

- felelősségvállalás= kézbe venni az irányítást (nem a hibáztatás, nem a bűnbakkeresés)

- nincs bűnös és nem bűnös étel (csak a saját jóllétéért felelősséget még nem 100%-ban vállalt ember van)

- az étel nem alkalmas hiányzó érzések pótlására.

Ha szimpatizálsz a gondolkodásmódommal, szívesen kapnál rendszeres tartalmakat, inspirációt a témában úgy, hogy közben egy csodálatos Hölgyekből álló, támogató csoport tagja is lehetsz,

szeretettel várlak a BEACH BODYban gondolkodók vágymegvalósító csoportjába n is! 

A tagsága INGYENES, csak a beléptető kérdéseket ne felejtsd el megválaszolni!

Ha pedig elérkezettnek érzed az időt arra, hogy magasabb szintű támogatást is igénybe vegyél a testeddel és önmagaddal való harmónia megteremtésére, és ezáltal az ideális tested elérésére, nagy szeretettel ajánlom figyelmedbe az aktuálisan elérhető szolgáltatásaimat,

úgy az egyéni konzultációkat (személyes vagy email-es),

úgy az online programjaimat,

és a magasabb szintű csoportot is!

Ide kattintva megtalálsz mindent egyben!

 Várom szeretettel a megkeresésed a hello@nagykarolin.hu email címen!

Nagy Karolin

képek forrása: pixabay, utolsó: saját :)

Maradjotthon, karantén, másfél méter, rendeld házhoz..

Az idei húsvét bizony más lesz, mint a többi, minden létező szempontból.

Mi lesz vajon a menüvel? A potenciális túlevéssel, a keddtől ismét diétázom-mal, a jaj-azt az –utolsó-szelet-sonka-ne-árválkodjon-már-ott-tal, aztán meg a jaj-minek-ettem-meg-gel?

Ez is elmarad az idén? Vagy „csak” átalakul?

Karanténban a tukmáló Nagyi, a még-ezt-a-sütikét-is-kóstold-meg (ha szeretsz!..) Keresztmami, szűk körben ünneplünk, jó lesz mackóban is, max a fénykép miatt egy jobb inget, amúgy senki se látja.

Mi lesz az idén a statisztika szerint húsvétkor elfogyasztani szokás

• 800 tonna húsvéti figurás édesség (alias csokitojás, csokinyúl)
• 270 millió tojás
• az éves sonkafogyasztás 35%-a

sorsa?

Mi befolyásolhatja a „karanténevést”?

Bezártság, frusztráltság, félelem, korlátok, a megszokott hiánya, kisebb-nagyobb mértékben mindannyiunkban ott munkálkodnak, és bizony sokakban felébreszthetik az érzelmi alapú evés kényszerét.

Ráadásul adja magát a sok felhalmozott élelem, az „úgyse látja senki” és/vagy a „legalább ennyi örömöm legyen” attitűd, és mackónadrágban még a farmer gombja se parancsol megálljt.

Felerősödik a személyes felelősségvállalás. Most nem lehet a tukmáló Nagyira fogni.

Mi az oka annak, ha karantén alatt (mégis csak) többet eszünk a kelleténél?

Melyek azok a szükségleteink, amelyeknek kielégítésére most alternatív megoldást kell (és nagyon fontos: LEHETSÉGES!!!) találnunk?

Fontos szem előtt tartani, hogy a SZÜKSÉGLETEK

- egyrészt univerzálisak (minden embernek ugyanazok), nem megkérdőjelezhetőek

- másrészt viszont nem csak nem csak a megszokott módon, nem csak egyféleképpen, hanem számtalan variációban elégíthetőek ki. Ez az, ami rajtunk múlik!

Nézzünk meg hármat Lukács Liza, evészavarokra szakosodott pszichológusnő által leírt 7 különböző pszichológiai éhség-típus közül, melyek a jelenlegi helyzetben elképzelhető, hogy nagyobb mértékben törnek felszínre és válnak nyilvánvalóvá, mint valaha:

1. Kapcsolatéhség

Lehetséges, hogy ugyanazt az 1-2-3 személyt kerülgetjük már hetek óta non stop, vagy netán egyedül vagyunk, és ez nem lesz másképp az ünnepek alatt sem.

Mi a vágyott szükséglet? Kapcsolódás, társaság, közelség, öröm?

Vizsgáld meg, és engedd meg magadnak, hogy sikerüljön:

Ahelyett, hogy sütivel, sonkával tömködnéd be ezeket a jelenlegi hiányokat, hogyan tudnál mégis kapcsolódni? Hogyan élhetnéd meg a közelség élményét, az öröm érzését?

2. Ingeréhség

Aligha kell jelen helyzetünkben magyarázni. Eleged van a kanapéból, a négy falból, a hómofiszból, hómkenyérből, hómfitneszből, hómmindenből és hányingered a fészbuk kékjétől?

Mi a vágyott szükséglet? Változatosság, sokféleség, perspektíva, egyensúly, tér, szabadság, harmónia?

Ha nem a fogások váltakozásával, akkor mi mással tudod jelen állapotodban megteremteni magadnak a változatosságot? Hogyan lophatsz a látszólagos egyformaságban is sokféleséget a mindennapjaidba? Sehogy? Rossz válasz! Hogyan, hogyha mégis?

3. Produktivitási éhség

Avagy gondoskodás és alkotás. Van, akinek ezekből most nem hogy nem jut, hanem épp ettől van csömöre. És mindegy, hogy hétköznap vagy ünnep, megállás nélkül szolgál és véd, házi feladatot tölt fel, kenyeret dagaszt, maszkot varr és mos, orrot töröl, kényszer-kézműveskedik, mert milyen-anya-az-ilyen, ha nem, a látszólagos csömör mögött viszont mégsem úgy (csak) gondoskodhat és alkothat, ahogyan arra ténylegesen vágyna.

Mi a vágyott szükséglet? Szabadság, méltóság, számítok (valakinek), pihenés, őszinteség, függetlenség, inspiráció, teljes jelenlét, önértékelés?

Hogyan találhatjuk meg ezeket magunknak a jelen bezárt napjaiban? Ahelyett, hogy betolnánk egy (meg még egy) bánatsütit, szabad őszintének lenni, szabad kiszervezni, szabad nem megcsinálni, szabad nem mindent magunkra vállalni, és érdemes jelen lenni. A saját életünkben.

Ami most éppen ilyen. Az viszont teljes mértékben rajtunk áll, hogy miként éljük meg.

Erre a linkre kattintva találsz 5 konkrét tippet is, amelyeket bárhol, bármikor bevethetsz, hogy elkerüld a túlevést.

Boldog Ünnepet és hétköznapokat mindannyiunknak!

Ha szimpatizálsz ezzel a gondolkodásmóddal, szívesen kapnál rendszeres tartalmakat, inspirációt, ingyenes anyagokat a témában, szeretettel várlak a BEACH BODYban gondolkodók vágymegvalósító csoportjába n is!

Ezt a csoportot a programjaim résztvevői, az ezek iránt érdeklődők, ill. a hozzám/hozzánk hasonló gondolkodású személyek számára hoztam létre. A tagsága INGYENES és semmilyen kötelezettséggel nem jár, csak a célod /vágyad iránt légy elkötelezett, ha csatlakozol! :) Csatlakozás KIZÁRÓLAG  beléptető kérdések adekvát megválaszolásával.

Fb oldalam: www.facebook.com/nagykaroliniroioldal

Ha pedig úgy érzed, valóban elköteleződtél amellett, hogy örök barátságot köss a testeddel, és otthonra találj az életedben, ajánlom szeretettel

a folyamatosan elérhető online programjaimat:

- A 7 részes, amolyan "alapozó" programom: "A gondolkodás, ami beach bodyt terem(t)" címmel érhető el.  erre a linkre kattintva találhatsz róla bővebb leírást.

- A "3+1 kulcsgondolat, ami utat nyit a beach bodydhoz" c. rövid de erős programomról a címre kattintva találhatsz információkat.

- a 15 részes Beach body szívvel-lélekkel c. programról pedig ide kattintva találod a tudnivalókat.

- ÚJ!!!!! 2021. ápr. 5-én induló, 9 részes Az út a fontos, MEG a cél program mindazoknak, akik az ideális test elérése és fenntartása mellett az életcéljukkal, életfeladatukkal is szeretnének foglalkozni

Egyéni konzultáció:

Amennyiben úgy érzed, az egyéni konzultáció lenne a legmegfelelőbb számodra, szeretettel várlak ezzel a lehetőséggel is, jelenleg kizárólag online.

hiszen ez egy olyan "műfaj"  , ahol

az én sikerem a Ti sikeretek .

A hello@nagykarolin.hu email címen egyeztessünk!

Ha bármi további kérdésed van, amire nem találtad meg a fentiekben a választ, csak írj egy emailt szintén a hello@nagykarolin.hu ra , és örömmel válaszolok!

Várom szeretettel a jelentkezésed, amennyiben úgy érzed, segítségedre lehet a program a célod elérésében!

Nagy Karolin

képek forrása: pixabay

Ahol még megtalálsz:

www.facebook.com/nagykaroliniroioldal

www.nagykarolin.hu

www.instagram.com/nagykarolinwrites

Youtube: Legkedvesebb tükörképem

A jelenleg kialakult járványügyi helyzet okozta bezártságban egyre több irányból és egyre nagyobb gyakorisággal üti fel a fejét a „jaj-csak-rá-ne-vessem-magam-a-Nutellás-üvegre-és-rajta-ne-maradjak”attitűd..

A beszűkült tér és lehetőségek, a félelem sokakból automatikusan, ismétlődően (és gyakran észrevétlenül is) kiváltják az érzelmi evés /bánatevés / túlevés reakcióját, és ráadásul adja is magát a sok felhalmozott élelem.

Mit tehetünk, hogy ne essünk bele az érzelmi evés csapdájába, és ne egy gigászi méreteket öltött gombócként guruljunk majd ki a karanténból?

Íme néhány kérdés, amit mindenképpen érdemes feltenned magadnak, ha úgy érzed, kezd elhatalmasodni rajtad az étvágy:

 1.Nyak alatt vagy fölött érzed ezt az éhséget? (Avagy tényleg éhes vagy, vagy "csak" enni szeretnél?) 

a) ha nyak alatt → egyél! (addig, amíg valóban nyak alatti az érzés)

b) ha nyak fölött → NE egyél, hanem

igyál egy pohár vizet (ezer okból, de most legfőképpen azért is, hogy elodázd a felesleges evést)!

2. Miközben iszod a vizet, figyelj arra őszintén, hogy: Milyen érzelmet érzel?

Dühöt? Félelmet? Feszültséget? Szégyent? Unalmat? Frusztrációt? …

3. Mi lenne most az igazán jó? Mitől éreznéd most igazán jól magad? Minek kellene történnie, hogy jól legyél az adott helyzetben? Mit kívánnál a jótündértől (magadnak, most)?

4. Képzeld el, hogy teljesül a kívánságod! Milyen szükségleteid elégültek ki (elégülnének ki) általa? (Avagy mire is vágysz valójában? Mindig érzésekre vágyunk, ugyebár. Ezt az érzést készültél volna helyettesíteni az étellel.)

Szóval milyen szükségleted nincs most a helyén?

Szabadság? Méltóság? Függetlenség? Társaság? Fontosság? Együttérzés? Biztonság? Támogatottság? Fejlődés? Önmegvalósítás? Perspektíva? Struktúra? Öröm? Mozgás? Változatosság? Harmónia? Egyensúly? Spontaneitás? ….

5. És most légy kreatív! Ne korlátozd, ne szabotáld magad: Mivel tudnád ezt a szükségletet ITT és MOST kielégíteni, megoldani?

Fontos, hogy az ITT és MOST –on van a hangsúly! Valamint azon, hogy igenis LÉTEZIK A MEGOLDÁS! (Akkor nem létezik, ha nem akarod.)

Nem az 5 és 10 éves tervedet kell most 80 pontban felvázolni, nem egy totális karrierváltás menetét kidolgozni fél óra alatt, és nem is egy gyümölcsöző webshopot iderittyenteni máról a holnapra, hanem

- lépj egyet hátra a problémádtól!

- nézz rá úgy erre a gondra, mint egy idegen!

- higgy úgy magadban, a lehetőségeidben és a belső bölcsességedben, mint még sohasem!

(Igen, most a 4 fal között is számtalan lehetőségünk van, és mindig minden pillanatban választunk. Most ugye azt szeretnéd választani, hogy ne vegyél magadhoz ételt feleslegesen. Erre 1000%, hogy van hatásod, és 1000%, hogy kizárólag neked van hatásod rá!)

 Példa 1: Társaságra vágynál? Igen, most – per pillanat - nem tudsz beülni a barátnőddel egy kávéra. Ellenben fel tudod hívni. Írhatsz neki üzenetet. Skype-olhattok. Fel tudsz másokat is hívni. Akikre eddig sose jutott idő. Olvashatsz könyvet, amire eddig sose jutott idő. Nézhetsz filmet, amire eddig sose jutott idő.

Példa 2: Elhomályosult a jövőképed? Bizonytalannak érzed a holnapot? Sokan éreznek most hasonlóképpen.

Az áldozat-szerepbe burkolózás helyett azonban nem célravezetőbb-e abba a nézőpontba helyezkedni hogy minden változás szolgálhat téged. (Természetesen szabad tiltakozni, csak érdemes-e?)

Mi az, ami konkrétan itt és most, ebben a pillanatban tényleg veszélyben forog az életedben? Mi az, ami ellenben ebben a pillanatban mégis biztos? Akiben, amiben bízhatsz, akire, amire számíthatsz, a képességeidről, szeretteidről, egy jó zuhanyzásról, az ágyadról, a macskádról (és még hú, de sorolhatnám) sem elfelejtkezve? Mi az, ami annak ellenére, hogy bizonytalanságot (is) érzel, itt és most mégis biztonságérzettel tölt el?

 Példa 3: Nincsen struktúra az életedben? Elúsznak a napok, ezer a teendő, de legszívesebben mégse csinálnál mást, csak ennél? Visszakívánnád a „régi” hétköznapokat? Ugyan még az is meglehet, hogy egyébként ezerszer elmondtad már, hogy mennyire utálod a munkahelyedet, de most, hogy kérted és megadatott, hogy nem kell odamenni, inkább mégis visszaszívnád, mert akkor legalább rendszer volt a hétköznapjaitokban?

Igen, hirtelen a feje tetejére állt a világ, kinek totális és végérvényes(nek tűnő), kinek részleges és időszakos változásokat hozva az életébe. Itt és most mi a tényleges probléma? Ki mondta, hogy muszáj egyik pillanatról a másikra tökéletesen átállnod? Mi van akkor, ha egy verzió nem jön be a mindennapok menedzseléséhez, és te újratervezel? Ha kísérletezel, ha próbálgatsz? Mi az, amit muszáj neked megcsinálnod? Biztos, hogy muszáj? Mi van, ha nem csinálod? Mi van, ha nem te csinálod? Mi van, ha nem most csinálod? Hová hajt a tatár? Vágysz-e oda, ahová a tatár hajt? Ki ez a tatár? Milyen hatalma van fölötted? Mi van akkor, ha számodra kellemes tempóban és irányba haladsz? Mi van akkor, ha lehetőségként tekintesz ezekre az otthonmaradós napokra? Ha eddig sem kockarendben zajlottak a mindennapjaid, ha eddig is nagyobb teret adtál a spontaneitásnak, ha mindeddig ez bevált, akkor lehet, hogy most sem kell színes-szagos napirendet posztolnod diadalmasan a FB-ra, még ha száz meg ezer más személy így is tett?

 Satöbbi, satöbbi, de a legnyilvánvalóbb kérdések:

6. Megold az bármit is, ha megeszed azt a sütit / sós mogyorót /Nutellát /akármit, amit nem azért ennél, mert a testednek (is) szüksége van rá?

Jó lesz az, ha még egy adag bűntudattal és rossz közérzettel is megfejeled az adott helyzet nehézségét?

Ha a válaszod NEM és NEM, akkor ugorj vissza az 5-ös ponthoz, és rajta, tárd fel a lehetőségeidet!

Mert vannak! Most is, mindig is!

A lehető legszebb napokat nekünk!

Nagy Karolin

ui.: ezt a felületet már leginkább csak az érzelmi alapú evés (=túlevés, bánatevés, pszichológiai éhség) témakörének tartom fenn. További helyek, ahol még megtalálsz:

www.facebook.com/nagykaroliniroioldal

www.nagykarolin.hu

www.instagram.com/nagykarolinwrites

Képek forrása: pixabay

Túlevés? Érzelmi evés? Elhízás?

Aligha szorulnak ezek a jelenségek napjainkban bemutatásra.

És okolhatunk értük ezerféle tényezőt, hiszen

- a genetika

- a stressz

- az időhiány (ami valamiért automatikusan eszünkbe ötlik, ha a mozgás témája kerül szóba)

- és még sorolhatnám,

kiváló kibúvókat biztosítanak arra, hogy eldobjuk magunktól a felelősséget a saját testünk óvását és karbantartását illetően.

De mi van akkor, ha eltökéltük a szándékot, hogy igenis, vállaljuk a felelősséget, és az érzelmi (vagy pihenési, ill. bármi más, nem a táplálkozásról szóló) hiányokat az életünkben nem ételekkel próbáljuk betömködni,

valami kisördög azonban újra és újra közbeszól, 

és magunk sem értjük, hogy miért ettük meg az a süteményt, mikor egyáltalán nem is esett jól;

miért toltuk be az egész zacskó csipszet, mikor már hányingerünk volt tőle;

miért ettük meg a gyerek maradékát, mikor eszünk ágában sem volt csokigolyót vacsorázni... ?????

Mi ez a kisördög? Ennek jártam utána:

Feltettem egy kérdést a Facebook-on, hogy milyen - főként gyerekkorból hozott - gondolatok ébrednek az emberekben, ha arról van szó, hogy az ételt - minden körülményektől függetlenül - meg kell enni.

Rengeteg válasz érkezett! Ezeket összegezve jöjjön hát a

"best of" 7-es lista, és ami mögötte van:

1. Mindent meg kell enni

Ki az, akinek még sohase mondta senki ezt a mondatot? És ki az, aki le szokott állni firtatni azt, hogy MIÉRT IS? Legtöbbször kiktől halljuk ezt?

Szüleinktől, nagyszüleinktől, olyan személyektől, akik átélték a háború borzalmait. Igen, a háborús, ínséges időkből maradt ránk ez a mondás, arra utalva, hogy akkor együnk, amikor van, és akkor mindent, amit csak lehet, mert ki tudja, mikor lesz, vagy lesz-e legközelebb ismét lehetőségünk rá. Felmenőink bölcsességét és tapasztalatait pedig evidens módon tiszteletben tartjuk, szeretet-kötelékkel kapcsolódunk hozzájuk, nem kérdőjelezgetjük.

Most se őket, csak róluk leválasztva ennek a mondatnak az itt és most valóságára vonatkozó létjogosultságát nézzük meg kicsit:

Fenyeget minket, vagy konkrétan pl. engem itt 2020. febr. 6-n, Budapesten az, hogy mondjuk holnap nem lesz mit ennem? Mikor a hajléktalanok többsége sem ételt kér, és nem is fogadja el, mert étel az „úgy lesz valahogy mindig”. Itt most nyilván nem a minőségi-mennyiségi éhezés témája van terítéken, csak a ’van vagy nincs’ kérdése. (Egyébként több hajléktalan ismerősünk is van itt a közeli sarkon, és időnként látom is, hogy milyen jókat esznek.)

Úgy gondolom, nem nehéz belátni, hogy jelen valóságunkban ez a mondat (a legtöbb esetben) nem releváns, sőt sok esetben ártó. NEM KELL mindent megenni.

2. Te meghagyod, közben meg Afrikában éheznek

Tegye fel a kezét, akinek még SOHA nem jutottak eszébe az afrikai gyerekek, amikor valaha kidobott valamilyen ételt? Ugye milyen mélyen belénk ivódott ez a ’tanítás’? Van benne egy nagyon erős bűntudatkeltés, nyilván a gyökerei ennek is visszanyúlnak az ínséges időkbe, és a két tagmondat között nincs logikai összefüggés. Mert hát attól, hogy én meghagyom, az afrikai gyerekek (és felnőttek) még sajnos ugyanúgy éhezni fognak, és a helyzetükön nagy valószínűséggel nem az fog segíteni, ha én itt és most Európában megeszem azt, ami már nem esik jól nekem. Folytatva ezt a gondolatmenetet:

3. Ételt nem dobunk ki

Ezt úgy gondolom, az emberek többsége szintén alapigazságként kezeli. Nekem is összeszorul a szívem, amikor látom pl. a közétkeztetésben, hogy nagy kondérral borítják ki a megmaradt ételt, és otthon is nagyon nehezek dobok ki bármit. Sőt, megfigyeltem, hogy szó szerint megkönnyebbülök, ha valamit már beborított a zöld, szőrös penész, mert akkor nincs mese, ki kell dobni, és megspórolhatom az agyalást azon, hogy miképpen is hasznosíthatnám még ezt az ennivalót. Tény, hogy a jóléti társadalmakban igen nagymértékű a pazarlás, és ez igencsak nem jó irány. Viszont a megoldás ez esetben sem az, hogy ha kell, ha nem, mindent megeszek, ami éppen van, hanem mondjuk a tudatosabb tervezés, vagy pl. a fagyasztó használata nagy barátunk lehet. Vidéken azt hiszem, könnyebb kérdés ez, ahol az állatokra is lehet számítani a maradékok elpusztításában.

4. Tiszta tányér, tiszta idő

Ez számomra egy abszolút újdonság volt, de mint kiderült, valószínűleg csak „az én falumban” nem járta ez a mondás, mert nagyon sokan írták ilyen-olyan változatban. Az engem leginkább sokkoló a „csak akkor fog sütni a nap, ha mindent megeszel” volt ebből a csokorból. Utánanéztem, és valóban elterjedt ez a frázis, ugyanis egyes táplálkozási szakértők „tiszta-tányér szindróma”-ként emlegetik a túlevés jelenségét. A tiszta (=ételtől evéssel letisztított) tányér kívánalmának eredetét az előzőek alapján már simán levezethetjük. Viszont ez a totálisan fals ok-okozati összefüggés az időjárással számomra egyrészt érthetetlen, másrészt mélységesen felháborító. Mekkora érzelmi terhet tesz egy kisgyerekre, hogy rajta (egymagán= azon, hogy ő ha tetszik, ha nem, magába töm mindent) múlik az, hogy (az egész emberiség számára) kisüt-e a nap???? NEEEEEE!!!!!

5. Inkább a has fakadjon, mint egy falat megmaradjon

Ez volt a másik, amit most hallottam először. De aztán ahogy utánakérdeztem, kiderült, hogy a Nagypapám által is gyakran emlegetett mondás volt ez. És minden bizonnyal sokmindenki más által is emlegetve volt, akik az ő generációjából származnak. Ez első hallásra a „Mindent meg kell enni” pepitában, de azért számomra több és nyomasztóbb ennél (és ugyanez kevésbé cizelláltan a „Ha kihányod is, megeszed”) : ez a totális önszabotálás, hogy tök mindegy, milyen rosszul leszel tőle/utána, és az is mindegy, hol végzi aztán ez az étel, akkor is tömj magamba mindent, számomra olyan ijesztő. Azt gondolom, nyugodtan felvállalhatjuk, hogy ez az attitűd itt és most, a ma embere számára nem releváns, sőt, káros.

Igenis nyugodtan maradjon meg egy vagy több falat, amit nyugodtan eltehetünk későbbre, felkínálhatjuk másnak, lefagyaszthatjuk, vagy ne adj’Isten – ha nincs jobb megoldás – még ki is dobhatjuk (bocs, afrikai gyerekek..).

6. Az a pár falat nem árthat

Melyik pár falat? Az a pár falat, amire már nincsen szükséged, de mégis megeszed, mert MIÉRT IS? És akkor itt fel is sorolhatunk minden eddigi és még sok más „varázsigét”. Az az egyik legfőbb veszélye ennek az attitűdnek véleményem szerint, hogy morális okokra hivatkozva elszakít attól, hogy hagyjam magam hinni a saját testem jelzéseiben. Hány anyuka panaszkodik pl. a gyed/gyes időszaka alatti elhízásra? És hány anyuka van, aki bekapja a gyermeke által meghagyott falatokat nem egyszer, hanem minden étkezés után egyszer, mert hát ételt ugye nem dobunk ki, meg ezt a kicsit már ne takargassuk, és különben is a nagyapám a háborúban, meg az afrikai gyerekek…

Egy nagyon jó ötlet Lukács Lizától: fagyasszuk le egy zacskóban/dobozban ezeket a pár falatokat, amiket már ne takargassunk! Elsősorban ne is azzal a céllal, hogy majd máskor elfogyasztásra kerüljenek, hanem hogy megnézzük pl. 1 hónap múlva, hogy mekkora ételmennyiség az, amit "bekonyhamalackodtunk" volna csak azért, mert ezek a „varázsigék” ott duruzsolnak a fülünkben.

7. Ezt anya kedvéért, ezt apa kedvéért…

Ezért a mondatért nem kell a háborús időkig sem visszamennünk. Elég egy rosszul célzott orvosi vagy védőnői utalás a gyermekünk súlyára, na meg a játszótéri versenyfejlődés kényszere, és mindezek rárakódnak a többi elraktározott varázsigénkre, és máris életünk legfőbb aktuális céljává válik, hogy minél több eledelt belevarázsoljunk akárhogyan is a gyermekünkbe (és ugyanígy lehettek a szüleink velünk). Természetesen – mint szülőt – a legtisztább, legönzetlenebb szeretet vezérel, ami természetesen kitakarja azt a tényt, hogy itt tulajdonképpen nyílt érzelmi zsarolásról van szó. Ha szeretsz, megeszed. És ezen logika mentén ennek a fordítottja is igaz kell, hogy legyen: ha nem eszed meg, nem szeretsz. Ez is nagyon erősen él mind az egyéni, mind a kollektív tudatban, és a kultúránkban egyaránt (pl. „mit anyám küld, az édesebb mindennél” Légy jó mindhalálig). És észre sem vesszük, mekkorát árthatunk ezzel. Hogy még felnőttként is lehet, hogy könnyebb az afrikai gyerekekre fogni a bűntudatunk gyökerét, mintsem annak a súlyát elviselni, hogy ha kidobom ezt a kiflicsücsköt, akkor tulajdonképpen nem szeretem az Édesanyámat. Muszáj ezt magunkban tudatosan szétkapcsolni, hogy a szeretet és az evés között (aközött, hogy mit és mennyit eszem) nem lehet, NINCS összefüggés.

Ez volt hát a 7, és természetesen végtelen számú hasonló, mélyre beültetett gondolatunk lehet, ami - kisördög módjára - szabályozza, felülírja az eltökélt szándékainkat. Ismerjük fel őket! Kérdőjelezzük meg! És írjuk át igazra!

A test - higgyünk, reméljünk bármit is - a lélek temploma. Óvjuk, védjük, figyeljük a jelzéseit!

Hálás köszönetem mindenkinek, aki tapasztalatainak megosztásával hozzájárult a tartalomhoz!

Szeretettel:

Nagy Karolin

A KSH legfrissebb adatai szerint a magyar emberek 84%-a eszik karácsonykor beiglit, 79%-uk halat, és egyéb élelmekre ez a kutatás nem terjed ki, de valahogy statisztika nélkül is sejthető, hogy kerülnek még egyebek is az ünnepi asztalokra.

A mit? azonban csak az egyik kérdés, a mennyit? minimum olyan lényeges, amennyiben az ünnepek alatti evésről beszélünk.

Karácsony közeledtével látványosan megszaporodnak a vény nélkül kapható, emésztést segítő gyorssegély-készítmények reklámjai, a kezüket szívükre tevő őszinte személyek pedig halkan még tán színt is vallanának arról, hogy a túlevés legalább olyan gyorsan eszükbe jut az ünnepekre gondolva, mint a Mennyből az angyal, vagy a Reszkessetek betörők.

Senki sem szeret ételt kidobni, arra viszont - klímatudatosság és/vagy fitt testre törekvés ide vagy oda - valamilyen oknál fogva ritkábban gondolunk, hogy túlevéssel valójában több ételt pazarolunk, mint kukába dobással. (Akinek bizonyíték is kell, nem csak ígéret ;) , itt és itt pl. talál bőven.)

Na, de hogy mostantól fogva te már soha ne légy a túlevés áldozatai között, nézzük:

Mennyit is egyél?

Első szabály: felejtsd el a számokat!

Második szabály: Bármennyit, csak a következő feltételek teljesüljenek:

• annyit, amennyi tényleg szükséges a testednek
• annyit, amennyit te szeretnél (nem pedig a nagynéni, nagymami, vagy bárki, aki nem te vagy)
• ne azért, mert ott van előtted
• ne azért, mert az éhező afrikai gyerekek
• érezd jól magad!

Az alábbi 5 tipp megtartása biztosan közelebb segít a vágyott karácsonyi közérzethez, tudatos szokássá alakításukkal pedig jövőre lehet már a túlevés fogalmát is csak az Óperencián túlról fogod felemlegetni:

1. Köss barátságot a testeddel!

 Nem kell nagy spirituális elmélyülés annak el(be/fel)ismeréséhez, hogy a tested csak azért létezik, hogy téged szolgáljon. Tudja és teszi a dolgát érted anélkül, hogy neked bármit is tenned kellene ezért. Ugyanígy jelzi az éhség- és teltségérzetet is, és semmi más teendőd nincs, mint odafigyelni rá, megérezni ezeket a jelzéseket, és megfelelő módon (és időben és mennyiségben..) cselekedni.

2. lassíts!!

A hál’Istennek egyre népszerűsödő slow mozgalmakhoz csatlakozást is legcélszerűbb a saját testen elkezdeni. Ahogy törekszünk a minket körülvevő tárgyak, feladatok, események számának, és a mindenféle zajoknak a csökkentésére, minimum ugyanolyan lényeges az evés tempójának a lassítása is.

Na meg aztán minden falattal bejut egy kis levegő is, aztán sok kis levegő összefog és jó nagy puffadás a vége. Minél gyorsabb a falatozás, annál több a sok kis levegő. Kell a fenének.

Túlozz, de a lassítással! Először rágj egy kicsit túl lassan! Figyelj kicsit túlságosan az ízekre, állagokra! Kicsit engedd meg magadnak megérezni azt, hogy mennyi mindent is rejt egy falat, milyen a minőségi élvezet (a mennyiségivel szemben). Ez már csak azért is jó, mert egy idő után egyszerűen megunja az ember az evést. És akkor abba is hagyja! Ezen a ponton biztos, ami biztos, tedd is le az evőeszközt (sokat számít!)!

3. nincs multitasking!! Evés van! 

Már csak azért is, mert többszörösen bizonyított tény, hogy multitasking nem létezik. Amit annak képzelünk, az nagyon gyors és sokszori feladatváltogatás csupán, aminek viszont ára van: idő, energia, figyelem, ezeknek pedig következményeik vannak: hibázás, túlpörgés (túlevés), stressz. 

A legjobb döntés hát, hogy ha eszel, egyél!

Ne nézz közben TV-t, újságot, ne hallgass zenét, de még a telefonodat se nyomkodd! Ha társaságban eszel (márpedig karácsonykor ez sokakkal megesik), akkor ha épp nagyon belemélyedtek a társalgásba, kicsit függeszd fel az evést. Akkor is, ha hallgató vagy csak éppen. Ha meg eszel, akkor légy tudatában!

4. vízivás

Ez, ha soha életedben nem etted még túl magad és nem is fogod, akkor is lényeges!

És olyan ügy, amit úgy gondolom, egyrészt nem lehet túlhangsúlyozni, másrészt érdemes kezdetben kicsit erőltetni. Nem mennyiséggel, hanem a szokás kialakításával. Legyen mindig a kezed ügyében vizes pohár, vagy flakon. Az ágyad mellett is, így reggel kapásból ihatsz egy kortyot (ha több nem esik jól).

Ne számold a litereket, csak úton útfélen igyál 1-1 kortyot. A tested 70%-a víz. Nagyon fog neki örülni.

És itt sem a számok számítanak, hogy evés előtt/közben/után x mennyiséget, és akkor eltelít, és kevesebbet eszel, stb.. Nem az a cél, hogy becsapd magad, sőt! Az a cél, hogy békét köss magaddal! Magadhoz képest igyál kicsit többet, és érezd meg, hogy mennyire jót tesz! (és ami nagyon fontos, hogy tiszta víz legyen, semmi más alkotóelem. H2O a 70%-unk, nem limonádé! még akkor sem, ha steviával van :) ). Lehet persze limonádét is. Ha a víz megvolt. Igyál is egy kortyot! Most.

5. semmi önszabotázs!

A test mint egy zseniális gépezet működik, de gondolkodunk és érzünk is mindemellett = nem vagyunk gépek. Amiknek a használati utasításában meg van adva, hogy ebből pontosan ennyi, abból meg annyi kell bele mindig, hogy optimálisan működjön, és csak az adott fajta anyag mehet bele, a másfajta nem, mert attól rosszul működik. A tiltólistás ételekkel, kalóriaszámolással is az a helyzet, hogy ahol a figyelem, ott az energia! A tiltott gyümölcs mindig vonzó. Ideig – óráig persze meg lehet állni, de az a fránya lázadás ott áll lesben, aztán amikor besokall, visszaüt.

Az álruhába öltöztetett örömszerzés pedig egyszerű önbecsapás, és talán még hamarabb visszaüt, mint az önmegtartóztatás – lázadás. Így valahogy:

Pékség. Ó, kakaóscsiga. Régi szép idők. Boldog gyermekkor. Ha még mernél őszinte lenni magadhoz, akkor bevallanád, hogy azt szeretnéd meg(v)enni. De micsoda kontroll nélküli, minden egészségtudatosságot mellőző lúzer, és még hájas disznó is lennél, ha azt mernéd választani, hát cukor van benne, meg fehér liszt, és irdatlan mennyiségű kalória, hát ki az, aki ilyet egyáltalán megvesz, és be is kéne tiltani, nemigaz? Ott a wellness-fittness péksüti, szép barna, még magok is vannak a tetején, hát az a jó (=neked csak azt szabad megenned). Veszel is belőle hármat. Mert abból lehet. És elkezded enni, és a lelked mélyén azt várod, hogy egyszer csak kakaós csiga íze legyen. Nem lett, pedig megetted mindhármat. Túl is etted magad, kb kalóriában is ott vagy, mint ahol az egy csigával lettél volna, és még csalódtál is.

Konklúzió

Ha megadod a testednek, amit jelez, hogy kíván, és nem adod, amit nem kíván, akkor egyre minőségibb falatok fognak jólesni. Jóban lesztek (a test és te), nem akarod kijátszani őt, és legyőzni magadat. Következésképpen nem lesz érzelmi szükséged túlevésre, és meghízni sem fogsz.

Viszont jól fogod érezni magad. Mozogni is a mozgás öröméért fogsz, nem pedig azért, hogy ledolgozd, elégesd a sok kalóriát és bűntudatot.

A helyükön lesznek/maradnak a dolgok. Az evés nem fog se többet, se kevesebbet jelenteni annál, ami.

Jóval több energiád és figyelmi kapacitásod marad egyéb tevékenységekre

= ugyanannyi idő alatt többet tudsz élni! 

Ne felejts el hinni a testednek. És emlékezni arra, hogy ezt tulajdonképpen mindig is tudtad.

Boldog ünnepeket és közérzetet mindenkinek!

Fotók: pixabay

Tegye fel a kezét, aki járt már a Szelfi Múzeumban!

Bevallom, múlt hét hétfő óta nekem is fel kell tennem a kezem :).

Amikor meghallottam, hogy létezik ilyen hely Budapesten, valami különös oknál fogva rögtön izgatni kezdett, hogy mi lehet ez, holott egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány szelfit készítettem életemben, és egyáltalán nem is hajt a vágy, hogy rászokjak önmagam fényképezgetésére, de valamiért mégis!

Miután pedig utánanéztem, hogy miről is van szó, és egyúttal kiderült az is, hogy mennyire népszerű egy helyszín, kapásból az kezdett el foglalkoztatni, hogy vajon mit tudhat és mi a varázsa, amivel ennyi és ennyiféle embert bevonz.

Miről is van szó?

Gyorsan azok kedvéért, akik nem tették fel a kezüket:

Egy pop-art-os élménykiállítás, melynek egy földszinti+pincehelyiség ad otthont a Paulay Ede utcában. Becsületes nevén Museum of Sweets and Selfies, és valóban egy kis sütizőhelyiséggel indul az egész „kirándulás”, amely aztán 11 termen, és tizenvalahány installáción keresztül tart. Úgy a honlapjukon, mint a valós térben is meglehetősen domináns szín a rózsaszín, de akadnak azért másfajta színek is bőven, fő, hogy mind igen élénkek, hiszen a „leglényeg” mégis csak az, hogy jól mutassanak a képeken.

Maguk az installációk tulajdonképpen azok, amik. Van pl. banánhinta, eperhinta, unikornis (ami 100 kg-ig terhelhető), cukorgyöngy-medence, virágos bicikli, plüssflamingós fotel, tükörszoba, stb, mutatok képeket! Egyáltalán nincs túlgondolva a kiállítás, túlmagyarázva pedig végképp nincs, a megálmodóinak ajánlása szerint is egyetlen céljuk: „édességet és vidámságot csempészni az emberek mindennapjaiba”.

Ami tulajdonképpen teljesül is, már amennyiben a látogató az ilyesfajta vidámságra nyitott. Nekem, mint egy épp 4 éves kislány aktívan játszóterező és játszóházba járó anyukájának jelen életszakaszomban annyira pont nem nagy durranás az ilyen-olyan hinta, meg (pl. két labdafürdő között) a cukorgyöngyökben fetrengés sem, de lássuk be, azért nem is olyan rossz kis elemi élményszerző körút lenne ez énidős foglalatosságként sem,

DE – mint már említettem is - igen népszerű ám a hely!

Mi, Antónia barátnőmmel egy hétfő koradélután tettük itt tiszteletünket, és azt nem mondom, hogy tömegnyomor volt, de azért majdnem minden installációnál sorba kellett állnunk. Ugyanis mindenki véresen komolyan fényképezkedik. Helyenként kicsit az az érzésem is volt, mintha muszáj lenne. Cipőt a cipőboltból, szelfit a szelfimúzeumból, bár ez azért kissé megtévesztő is, mert akiket mi láttunk, közülük senki sem szelfizett (mi sem ;) ), mindenki a vele érkező társát fényképezte. Mindensetre volt lehetőségünk jó pár embertársunkat végigcsodálni, miként pózolnak a cukormedencében, meg az unikornison, stb, miközben csendben mantráztuk, hogy ’ugyan, fejezzétek már be’. Szóval számomra a várakozás és a mások megvárakoztatásának szabályos váltakozása rontott picit az összességében egyébként abszolút pozitív élményen.

1 dolog, ami meglepett:

Tényleg mindenféle ember jár ide! A várandós magyar kismamától kezdve a huszonéves lányokkal érkező 50-es hölgyön át a mindenféle náció fiatal párjaiig és barátnőcsoportjaiig rengetegen (és ezt csak az alatt a bő 1 óra alatt figyeltem meg, amíg itt tartózkodtunk).

1 dolog, amire keresem a választ:

mi az itt készült képek üzenete és sorsa? Mert hogy emögött annyi az élmény (legalábbis nekem), hogy beleálltam az installációba, Antónia volt olyan jófej és lefényképezett, aztán gyorsan átadtuk a terepet a következőnek. Max 1 percig voltam én a banánhintán hintázó lány. Aztán feltehetem a képet a Fb-ra, meg az instagramra és figyelhetem, hányan lájkolják, és..???

(Arról nem is beszélve, hogy mindegyik képen ugyanabban a ruhában vagyok. Bár lehet a felkészültebbek visznek több szettet is magukkal. Nekem ez csak utólag jutott eszembe :) ).

3 fontos üzenet, amiben megerősítést nyertem itt:

1) Bármit, amit el tudsz képzelni magadnak, azt meg is tudod valósítani!

Az ötlet, mint olyan (és legyen akármilyen ötlet akárki fejében), nem véletlenül költözik a fejbe. Az megvalósításért kiált. És aki bátor és beleáll, és messzire hajítja a kishitűséget, az nagy valószínűséggel sikerre is viszi! A Szelfi Múzeum megálmodói egy fiatal magyar pár, akik előtt le a kalappal! Ha egy baráti beszélgetés során azt mondja nekem valaki, hogy „figyi, kitaláltam egy helyet, ami arra lesz jó, hogy az emberek ott mindenféle valószerűtlen díszletben lefényképezkedjenek”, hát nem biztos, hogy 100%-os hittel tudtam volna támogatni az ötlet sikerét.. És lám! Persze adhatott löketet a külföldön már befutott hasonló helyszínek sikere, de azért mégis, na. Kellett ehhez egy nagy adag önbizalom és bátorság!

2) nem a tökéletességtől (és még csak nem is az arra való törekvéstől) lesz valami igazán jó/népszerű/közkedvelt/híres/szeretett. Egyáltalán nem kötekedős résznek szánom az itt következőket, csak mint olyan tényeket sorakoztatom fel, amelyek megerősítettek a fenti megállapításomban, és következésképpen abban, hogy ott kell elkezdeni, ahol éppen tartunk, nem csak várni arra, ha majd ez, meg majd az ...

Maguk az installációk nagyon jól kitaláltak, de a kivitelezés és a környezet azért nem minden ponton kelti számomra ezt a benyomást. Pl.

- a fal mentén futó csövek szinte minden teremben látszanak,

- a leszerelt radiátorok helye sem lett (még) bepingálva,

- a flamingók között is egész látványosan figyelnek ki a szellőzőnyílások,

- a biztosítótűvel rögzített flamingófejek itt-ott lejjebb is fittyennek a kelleténél,

- sok a biztonsági okokból, az installációk megóvása érdekében tett korlátozás is, ami persze érthető, csak egy élménykiállításon van egy olyan késztetése az embernek (legalábbis nekem), hogy mindent megtapizzak. A csészéknél pl. kifejezetten kiskorúsítónak éreztem a feliratot, ami tájékoztatott, hogy 300ezer Ft ám, ha tönkreteszem (még egyszer hangsúlyozom: nyilván volt rá okuk, hogy kiírják)

- egy teremnél tábla kéri, hogy vegyük le a cipőnket, a következő termekben viszont már nincs szőnyeg (és padlófűtés sem érződött), később viszont nincs jel, hogy vegyük vissza, és elvileg meghatározott irány mentén haladunk tovább, a cipőnk pedig megáll az említett ponton, szóval itt egyéni megoldást kell eszközölni arra vonatkozóan, hogy miként találjunk újra egymásra a lábbelinkkel.

De mindezek láthatóan senkit sem zavarnak különösebben. A csövet meg a szellőzőt majd kivágjuk a képről, a cipő csak előkerül valahogy, a sort kivárjuk, a fotó elkészül, küldetés teljesítve!

3) Játék!!! ez az egész élet "csak" játék!

Játsszuk azt, hogy jól vagyunk!

És hogy van-e köze mindennek a beach body gondolkodáshoz?

De van ám! :) Ld. pl. ebben a videómban:

Ha szimpatizálsz a gondolkodásmódommal, szívesen kapnál rendszeres tartalmakat, inspirációt a témában úgy, hogy közben egy csodálatos Hölgyekből álló, támogató csoport tagja is lehetsz,

szeretettel várlak a BEACH BODYban gondolkodók vágymegvalósító csoportjába n is! 

A tagsága INGYENES, csak a beléptető kérdéseket ne felejtsd el megválaszolni!

 Ha pedig elérkezettnek érzed az időt arra, hogy magasabb szintű támogatást is igénybe vegyél a testeddel és önmagaddal való harmónia megteremtésére, és ezáltal az ideális tested elérésére, szeretettel ajánlom online programjaimat:

A gondolkodás, ami beach bodyt terem(t)

3+1 kulcsgondolat, ami utat nyit a beach bodydhoz

vagy várlak örömmel egyéni konzultációra (online vagy személyesen Budapesten). 

Várom megkeresésed a hello@nagykarolin.hu email címen!

Szeretettel:

Nagy Karolin

Ha végre itt a nyár, megszaporodnak a szúnyogok, a fagyiárusok ÉS a film-, és reklámforgatások!
Imádtam statisztálni, és ettől még a legelső élményem sem tudott eltántorítani hajdanán.

Az pedig úgy volt, hogy…
hatalmas adag kíváncsisággal és azzal a ’most aztán kinyílik előttem a világ és bármi csoda megtörténhet velem’ – szerű érzéssel regisztráltam egy szép nyári napon az egyik casting ügynökségnél.

Pár nap múlva érkezett is az első instrukció SMS-ben: adott napon hajnal 5-kor legyek az Operánál, és vigyek magammal köntöst.

Rögtön a legkisebb leány első próbatétele – gondoltam -, tekintve, hogy a mi háztartásunkban ez a ruhadarab nem lelhető fel. Na, de olyan nincs, hogy egy köntös válasszon el Hollywoodtól! Gyorsan felhívok valakit, és kérek – gondoltam szintén -, nem is sejtve, hogy pár óra múlva már komplett statisztikát fogok tudni felmutatni az ismerőseim körében az 1 főre jutó köntösök számáról, anyagáról, színéről, méretéről, mintájáról, illetve arról, hogy ki milyen okból kifolyólag nem fogja tudni nekem aznapra kölcsönadni.

Végül egy rózsaszín, mackó- és felhőcskemintás példány lett a befutó, egy kedves barátnőm nagylányáé, 164-es gyerekméret, mintha rám öntötték volna.

Majd pedig eljött a várva várt hajnal! Tele izgalommal és reményekkel érkeztünk meg az Operához, a köntös és én.

Röpke fél órás ’valaki mondja meg, mire várunk?’ –  jellegű ácsorgást követően felharsant egy hang, hogy ”Sminkbe, hajba!”, minek hatására kb. nyolcvanadmagammal beállhattam a járda szélén parkoló busz előtt kialakult sorba, ahol hatvanharmadikként nekem is bepamacsolták az arcom a ”sminkben” azzal az ecsettel, amivel az előttem álló 62 társamét is, és vélhetően a mögöttem állókét is majd. Ezután a ”hajban” az előírt sorozatkonty elérése érdekében gazdagodtam kb. 20 hullámcsattal, majd követtem az előttem járókat a következő állomásra, a ”ruhába”. A ”ruhában” – ahol már nemek szerint 2 csoportra kellett osztódnunk – mutattak egy sarkot, hogy itt lehet levetkőzni, és mutattak egy hölgyet, hogy ő osztja a fehérneműt.

Kissé meglepett, hogy még fehérneműt is kapunk, és egy kicsivel még jobban meglepett a rövidesen napvilágra kerülő tény, miszerint a kiosztásra váró testszínű fehérnemű lesz a ”ruha” maga.
– Nem mondanak mára hideget. És a szünetekben fel lehet venni a köntöst – mondta megnyugtatólag a ”ruhás” hölgy.
– Micsoda szerencse – gondoltam én.

A fehérneműk csomagolásának friss ropogása azért mindenesetre zene volt füleimnek a sminkes ecset tapasztalatai után.

Hamarosan ott álltunk kb. 80-an az Andrássy úton testszínű fehérneműben. Mert időközben az is kiderült, hogy utcai lesz a forgatás. Továbbá az is, hogy azért mégiscsak bővül még az outfit: A nőknek 2, a férfiaknak 1 db hosszú fekete plexi-csíkot kellett magukhoz venniük, és adott mennyiségű kétoldalú ragasztót, majd pedig – az emberi anatómiára, kinetikára és pár fizikai törvényszerűségre többé-kevésbé fittyet hányva – jött a feladat, miszerint: rögzítsük a plexi-csíkot a ragasztóval a fehérneműnkre, hogy ezzel majd olyan, az utcán meztelenül sétálgató személyek látszatát keltsük, akiket a filmen kitakartak fekete csíkkal azokon a testtájaikon, melyeken a jóízlés ezt feltétlenül megkívánja.

Aztán kezdetét vette a pár másodperces sétajelenet véget nem érőnek tűnő forgatása. A renitens plexicsíkok – hogy, hogy nem – egész gyakran nem akartak a helyükön maradva engedelmeskedni a rendezői utasításoknak, így a filmkészítők részéről maximális igény mutatkozott a 12 órás statisztai jelenlétre.

Közben persze az Andrássy úton nem állt meg az élet. A szélrózsa minden irányából érkező turisták hada vadul kattogtatta a fotóapparátusát, a nem mindennapi látványt megörökítendő.

Így lettem hát én is idegenforgalmi (és persze hazai) látványosság a világörökség kellős közepén :) .

A 12 órányi, még feldolgozásra váró újszerű élményanyaggal megrakodva már mint a Messiást, úgy vártam a viszontlátást a saját fehérneműimmel. A felsőruházatról nem is beszélve.

Épp ünnepeltem magamban a plexicsíkjaim végső földre zuhanását – ’nincs az az isten, hogy én ezeket még egyszer visszaragasszam’ – szerű kísérőszöveggel –, és épp nem volt eszemben, hogy a szerencsecsillagom mai nappal kezdődő felragyogásának mily szép reményével is keltem útra hajnalban, amikor odalépett hozzám a casting ügynökség jelenlevő munkatársa:

– Kiválasztottak egy holnapi fotózásra. Ugyanez a ruha, kb. 1 óra, 30.000 forint. Ráérsz?

Aztán ezután még évekig buzgón jártam statisztálni. :)

A cikk a MyMirror Magazinban is megjelent.

A képek a fenti megjelenésből származnak.

Aktualitások, frissek, mindenmás: www.facebook.com/nagykaroliniroioldal

Édesre vágyom.

Látom nyugágyon

fekve magamat,

és a hasamat,

benne a fagyi,

amit a Nagyi

készít épp tökkel,

mert doktor Ötker

tele van E-vel,

Próbáljuk evvel! –

mondta a Nagyi –

az Ötker gagyi,

s egészségtelen,

ebbe’ meg jelen

a sok vitamin,

biobb, mint amin

csak a szöveg áll,

az eszem megáll,

ott állnak kiló-

számra a bio-

cuccok a boltba’,

száz tömött sorba,

fene se hiszi,

hogy a sok g.ci

nem permetezi –

mondta a Mama,

és megkavarta

a házi fagyit,

amit a Margit

néni receptje

keltett életre

a mi konyhánkban.

Olvad a szánkban,

majd meglátjátok,

hogy nagyanyátok

mily megújuló

energy-golyó!

S a kókuszgolyó,

meg a puncs sodó

is megváltozott..

Sokmindent hozott

az életünkbe

valami Tünde,

aki elküldte

abba a k.rva

nyugdíjas klubba

a Nagyit Pátyon,

kiránduláson,

ahol lehetett

szép edényeket

is vásárolni,

azóta bolti

tejet se veszünk,

elment az eszünk –

szólna a Nagyi,

így hát a fagyi

is kókuszkrémmel

-e híres mémmel –

készül minálunk,

s elébe állunk

a változásnak,

mert a világnak

az kell, hogy menjen,

Elkések menten! –

kiált a Nagyi –

megvár a fagyi!

Úgysincs sztívia,

hoz a Lídia,

mert megígérte,

áldja meg érte

őt a jó Isten,

egy percem sincsen!

S csenget a Gyuszi.

Várj, kérlek, puszi,

egy nagyon csöppet,

bioműkönnyet

cseppentek menten,

csók, drágák, mentem!

S frissen facsarva

int a Nagymama

ajtón kilépve,

s mondhatni vége

itt a sztorinak.

Titkos fagyimat,

mit cukor itat

át, ó, áhitat!

(s amit a Szimat

Szörény tutira

kiszagol hiba

nélkül, de nincs itt,

csak ez a meghitt

pillanat nekem)

MOST előveszem!

S felejtek minden

változást itten,

és csak csücsülök,

múltba merülök,

s nagyon megélem

a jelent éppen.

Más hasonló "gyöngyszemek" felnőtt(es) színezőkkel kiegészülve a

2019. aug. 9-n megjelent könyvemben:

Ha szeretnél belőle, itt teljesülnek az efféle vágyak: nagykarolin@gmail.com

Aktualitások, infók, frissek, mindenfélék: www.facebook.com/nagykaroliniroioldal

Nem győzöm eléggé emlegetni,

mennyire hálás vagyok minden visszajelzésért.

Az egyik, amire rájöttem többek között ezek mentén,

hogy nem hangsúlyoztam még eléggé,

hogy a rímelő, kötött szótagszámú szövegeim műfaja

NEM VERS.

Akik ismernek, tudják, hogy vannak szavak,

amiktől idegenkedem.

Van, amit ki se bírok mondani,

van, ami csak szimplán fáj/zavar/diszkomfort érzésem keletkezik tőle.

És kiderült, hogy ez történik akkor is, ha

- persze a legnagyobb jóindulattal –

versnek titulálják őket.

RÍMTÖRTÉNET

Ezt a szót asszem én találtam ki,

de ez a műfajuk,

ha feltétlen be kell sorolni őket valahová.

Vagy jó, ha a Beck Zoli - féle definíciót vesszük:

„Versnek ismerünk fel mindent, ami nem lapszéltől lapszélig tartó szöveg. Ennél pontosabban aligha tudhatjuk, mi a vers.” (itt),

akkor egye fene, az,

de inkább mégse ne :).

És hogy miért is ez a forma?

Mert ez jön.

Mezítlábas, természetes, amolyan elemi örömöt generál,

nem véletlen a sok gyerekkori mondóka, ritmikus szöveg,

akár halandzsa is lehetett,

tök mindegy volt,

akkor (még) tudtuk igazán, mi a jó.

És ezt az elementáris, gyereki örömöt visszafoglalni,

és összekapcsolni valami felnőttebb tartalommal (is),

hát az valami igazán igazi egyveleget hoz. Nekem.

Nagyon sokszor zenében szeretek gondolkodni, érezni.

Annyira jó a ritmus. Összetartja a szöveget,

attól nem lesz parttalan,

tereli a tartalmat,

mint egy jó tüsszentés (vagy egyéb élvezet ;) ), amikor tök jól kijön a rím, meg az ütem,

nekem ez kapcsolja be a jobb agyféltekémet,

olyan dolgok is eszembe jutnak így, amik egyébként valószínűleg sose jönnének „maguktól”,

meg olyanokra is „emlékszem”, amik meg se történtek velem,

és hogy ezért esetleg el kell törni egy szót a sor végén,

hát az még külön izgalom.

Hogy lehet várni, miként lesz a részekből egész,

és amikor egyszer csak lesz,

és bezárul a kör,

és kész a puzzle,

nem olyan iskolásan,

hanem csak olyan életszerűen,

nem katonásan,

hanem csak úgy szabadon,

na akkor ott valami nagyon összeér.

Ha már Beck Zoli:

„Csak köszön és elmegy
és utánamenni
csak azért mert azt
mondják, hogy ennyi-

re jócsaj többet
nem jön a boltba”… (Gyerünk)

Szóval így a sorvégeken, meg közben, meg az elején,

ebben az egész alkotósdiban

valahogy ennyi-

re jó csaj igyek-

szem én is lenni.

Én vagyok a Konyhatündér,

főzőműsort gyártok,

olyan trükköket mutatok,

attól bekakáltok!

Először összeütünk egy

képviselőfánkot,

s olyan eljárás jön most, mit

még senki se látott:

államlapítással puhít-

juk meg ezt a fánkot.

Használhatunk klopfolót, út-

hengert, avagy láncot,

majd lejtünk a sütő körül

egy kis népi táncot.

Hazafias tűzhelyem így

még sohase lángolt,

meg is szakítjuk most rögvest

ezt a műsorszámot.

Tárcsázzuk az általános

segélyhívó számot,

s a fánk hamvaira szórunk

egy kis miatyánkot.

Más egyéb hasonlók a 2019. aug. 9-n megjelent könyvemben:

Aktualitások, infók, frissek, mindenfélék: www.facebook.com/nagykaroliniroioldal

Az államlapításos képet Mosolygó-Marján Erzsébet (Helyesen magyarul) osztotta meg :)