Bánatevő, stresszevő, halogatásevő, örömevő, haragevő, szorongásevő, féltékenységevő..

Műszavak mögött valós jelenség és valós problémák, és ami a legfontosabb: mindig valós, mindig jogos ÉRZELMEK.

Joe Dispenza agykutatót idézve:

a gondolat az agy nyelvrendszere,

az érzés pedig a test nyelvrendszere.

Te mivel eteted magad, és minek a (túl)súlyát cipeled magadon?

Amikor valaki egy ültő helyében, vagy akár térültében-fordultában csipegetve megenne (megeszik) egy vödör jégkrémet, 2 tábla csokit, vagy egy kondér sajtos tésztát, 3 zacskó chipszet, vagy bármi más, de hasonlóan gigászi mennyiségű ételt, az az éhség már sohasem fizikai szintű. Ezek a mennyiségek rég nem a test táplálásáról szólnak. Sokkal inkább hiányzó érzelmi szükségletek betömködéséről, negatív érzelmek elnyomásáról, valódi megoldás keresése helyett választott pótcselekvésről.

Fontos azonban kiemelni, hogy nem kizárólag nagy mennyiségű étel elfogyasztása esetén állhat fenn az érzelmi alapú evés jelensége. Mértéktelen evést jelenthet akár egy kis kocka csokoládé elfogyasztása is, amennyiben azt az adott személy kényszeresen ette meg. Amikor valójában egyáltalán nem szeretett volna (csokit) enni, de úgy érezte, nem bírja ki / felrobban /megbolondul, miegymás, ha nem ehet belőle azonnal.

Mennyiségtől függetlenül mindkét esetben az étkezés kontrollálásának képtelenségéről van szó.

Az ilyesfajta esetekben, amikor nyugtató, helyettesítő evések jelennek meg az egyén életében, nagyon könnyen rejtve marad a valódi probléma.

Hiszen ha valami helyett eszünk, el sem kezdjük keresni a helyénvaló megküzdési stratégiát.

A kényszeresen evő személyek ösztönösen, szinte kémikusi/gyógyszerészi érzékenységgel és pontossággal választanak maguknak olyan ételeket, amelyek képesek – akárcsak a hangulatjavító, antidepresszáns szerek - enyhíteni az adott negatív érzelmet, amitől adott esetben szenvednek. 

(Például akik stressz, düh, ingerültség miatt esznek, hajlamosak sós, kemény ropogtatnivalókat választani, amin levezethetik az agressziójukat /’rágódnak rajta’/, akik szomorúság, vigasz, szeretetéhség miatt nyúlnak az ételhez, gyakran vágynak a lágy, krémes ételekre, tejtermékekre, mint pl. tejföl, tejszínhab, öntetek, joghurt, krémes desszertek. Az ételválasztási preferenciákról részletesebben tervezek írni majd egy későbbi cikkemben. Legyen ilyen cikk? ;) )

Visszatérve a gondolatmenethez (ti. a valódi probléma rejtve maradásához), miként ez az igen banális, de annál frappánsabb és gyakrabban hangoztatott „bölcsesség” is rávilágít:

enni, azt ugye kell.

Az evés alapvető emberi szükséglet, létszükséglet, tehát társadalmilag elfogadott, megengedhetem magamnak, és elvárhatom, hogy mások is engedjék meg nekem.

Könnyebb azt mondanom a gyermekeimnek, kollégáimnak, bárkinek, hogy légyszi, most hagyjatok békén, mert eszem, mint mondjuk azt, hogy bocsi, most horgolok/ körmöt lakkozok /olvasok kicsit a magam örömére. Holott mindegyik esetben ugyanarról lenne szó: hogy

szeretnék magamnak egy kis nyugalmat. Egy kis énidőt, egy kis létjogosultságot a vágyaimnak, egy kis teret annak, hogy magam mellett tehessem le a voksot, egy kis lehetőséget arra, hogy fontos lehessek saját magam számára.

Az evés ér, az egyéb tevékenységek már nem feltétlenül.

Mert aki csak úgy horgolgat, lakkozgat, olvasgat, hát az naplopó, mihaszna, léhűtő, érdemtelen, haszontalan, lusta, önző, rest.. szinte kifogyhatatlan a szókészletünk is, ha a tétlen(nek minősítendő) személyt kívánjuk találó jelzőkkel illetni.

Pár kérdés annak érdekében, hogy MOST azonnal elkezdhesd helyretenni magadban az efféle nehézségeket:

- Mi történne akkor, ha egyszer őszinték lennénk? Először magunkhoz, aztán a többiekhez.

- Mi történne akkor, ha megengednénk magunknak, hogy jogosnak címkézzük a vágyat a pihenésre, feltöltődésre, nyugalomra; és egyúttal érdemesnek tartanánk magunkat és másokat is rá?

- Ha megengednénk magunknak, hogy felismerjük és beismerjük a valódi érzéseinket, szükségleteinket?

- Ahhoz, hogy ezeket (f)el tudjuk ismerni, mi lenne, ha vállalnánk a sebezhetőségünket, gyengeségeinket is? Mi lenne, ha arra kezdenénk el vágyni, amit valóban szeretnénk?

Mert bizony ez sem mindig egyértelmű, hogy mit is szeretnénk, mire is vágyunk valójában. Nagyon sok esetben azért nem haladunk az életünkben, mert nem azokat a célokat tűzzük ki, amelyekre valóban vágyunk, és/vagy nem mi vágyunk azokra, hanem jól kitűzzük magunknak a mások céljait, vagy a mások ránk vetített, avagy tőlünk elvárt céljait, aztán csodálkozunk, hogy nem történik semmi, de legalábbis semmiképp sem az, amire valójában vágyunk.

S hogy mi mindent nyomunk el ételekkel?

Álljon most itt a rengeteg közül 2 olyan, „toplistásnak” tekinthető érzelem, melyek igen nagy gyakorisággal késztetik helyettesítő, érzelmi alapú evésre az embereket!

Harag

Meglepő vagy sem, szakértők szerint a harag a Nr.1. érzelem, ami kényszeres / helyettesítő evést vált ki az emberekből. Mosolygós kirakatú világunkban, ahol mindenhonnan a ’légy pozitív, maradj pozitív, csak akkor érvényesülhetsz, ha mindig full happy vagy’ - típusú üzenetek bombáznak minket, „nem divat” haragudni vagy neheztelni, és ahelyett, hogy az adott helyzet tényszerű vizsgálatára, konstruktív megoldás, win-win helyzetű kimenetel megtalálására törekednének, igen sokan inkább automatikusan magukban keresik a hibát, vagy el sem jutnak a keresésig sem, mert már rég felcímkézték magukat mint vesztest, szerencsétlent, érdemtelent, stb., és eszik vigaszt remélve tálcaszámra a habos süteményt.

Fáradtság, kimerültség

Elképzelhető, hogy te is láttál már olyan embereket, akiknek van olyan ismerősük ;), akik amikor fáradtak, kimerültek, túlhajszolták magukat, ahelyett, hogy megengednék maguknak a pihenést, alvást, a literszámra adagolt kávé mellett/helyett/után (túl)evéssel próbálnak feltöltődni energiával.

Sok esetben ilyenkor szénhidrátokban gazdag ételekre irányul az evés iránti vágy, és amint bekerült az étel a testbe, gyorsan és könnyedén eszközlődhet is egy kis instant  önbecsapás, mivel az étel (különösen ha valamilyen szénhidrátdús harapnivalóra esett a választás) átmenetileg megnöveli a vércukorszintet, ami hasonló érzést eredményez, mintha kipihente volna magát az illető, ez az állapot azonban csak igen rövid távú és átmeneti. Akárhogy is nézzük, a rendszeres kellemes testmozgásnál, a testünk jelzéseire való odafigyelésnél, az önmagunkhoz való kapcsolódásnál és őszinteségnél, valamint a megfelelő mennyiségű és minőségű pihenésnél aligha találhatunk jobb megoldást a kimerültség kezelésére. A pihenés helyett való evés pedig minden esetben tévutas megoldás.

Folytatás, további túlsúlyért felelős érzelmek a következő cikkben,

ha pedig Te is azok közé tartozol, akik arra vágynak, hogy

az ideális test mint természetes létállapot legyen jelen az életükben,

ne pedig úgy, mint egy tűnékeny illúzió, amiért folyvást csak küszködni, önsanyargatni, számolgatni, taktikázni kell,

akkor várlak szeretettel

- egyéni konzultációra (jelenleg kizárólag online,

emailben várom a jelentkezésedet számlázási névvel és címmel: hello@nagykarolin.hu)

és/vagy

az ingyenes tagságú zárt csoportomban ,

az online programjaimmal, és minden, elérhető szolgáltatásommal, ide kattintva megtalálod a palettát :) !

Kívánom neked nagy szeretettel azt, ami a küldetésem is egyben:

hogy otthon érezd magad a testedben és az életedben!

Nagy Karolin

ahol még megtalálsz:

www.facebook.com/nagykaroliniroioldal

www.nagykarolin.hu

www.instagram.com/nagykarolinwrites

youtube: Legkedvesebb tükörképem

képek forrása: pixabay